Hétfő hajnalban az orosz hatóságok több mint 400 drón támadásáról számoltak be Moszkva és környéke ellen, a közösségi média pedig drónok becsapódásáról és tüzekről számolt b a Moszkvai területen, közte a Wildberries koledinói logisztikai központjában – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál Szergej Szobjanin moszkvai polgármesterre, az orosz médiára és orosz propagandistákra hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz propagandisták arról számoltak be, hogy rakétariadót rendeltek el a moszkvai régióban. Az orosz főváros lakóit tájékoztatták az esetleges internet-kimaradásokról. Orosz adatok szerint rakétafenyegetést jelentettek be a Jaroszlavli, Tveri, Vlagyimiri, Ivanovói, Novgorodi, Vologdai, Belgorodi, Kurszki, Lipecki, Kalugai, Voronyezsi, Tambovi és Tulai területeken.
Hajnali 3 óra körül Szobjanyin 27 drón lelövéséről számolt be, amelyek „Moszkva felé repültek”. A moszkvai polgármester hagyományosan nem számolt be a következményekről, csak annyit jegyezett meg, hogy „a mentőszolgálatok szakemberei dolgoznak a törmelékhullás helyszínein”.
A moszkvai régióban történt becsapódásokról készült fotók és videók jelentek meg a közösségi médiában. A Telegram-csatornák szerint drónok csapódtak be a Wildberries logisztikai komplexumba Koledinóban (Moszkvai terület), a vállalat egyik legnagyobb és legrégebbi elosztóközpontjába. A helyi lakosok is arról beszámoltak, hogy a Moszkvai területi Podolszkban található Wildberries koledinói logisztikai központot drónok támadták.
Szobjanyin reggel arról számolt be, hogy szerint több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót hétfő reggelig.
#Ahora | Fuerte sismo en Junín deja un fall3c1d0 Un sismo de magnitud 5.1 remeció la región Junín la noche del 18 de julio, causando daños materiales en viviendas e infraestructura vial de distritos como Chongos Bajo, Chupuro, Huamancaca y Tres de Diciembre. Hasta el momento de… pic.twitter.com/VE2P1zh5xw
Last night, Russia carried out one of the largest aerial assaults on Kyiv since the start of its full‑scale invasion, firing 40 ballistic missiles at residential buildings, shopping centres, and public transport stops.
Overnight, Russia carried out one of its largest ballistic missile attacks on Kyiv. The enemy launched more than 40 missiles of various types – most of them against the capital – and 120 attack drones.
As of now, one person has been reported killed in Kyiv and the region, and 16… pic.twitter.com/YMWDlB6wGA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 19, 2026
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) újabb nagyszabású dróntámadást hajtott végre Oroszország területén: a szervezet közlése szerint három, az orosz hadsereg ellátását szolgáló olajtároló és üzemanyag-infrastruktúra-létesítményt találtak el, köztük egyet mintegy 600 kilométerre az ukrán határtól.
Volodimir Zelenszkij közölte, hogy találatok értek három orosz tankhajót a Fekete-tengeren.
Az SZBU szerint a támadások következtében több üzemanyagtartály kigyulladt, és jelentős tüzek keletkeztek a célba vett létesítményekben. A közlemény szerint az akció során három különböző olajipari objektumot értek találatok, amelyek fontos szerepet töltenek be az orosz hadsereg üzemanyag-ellátásában.
Az ukrán fél hangsúlyozta, hogy ezek a létesítmények legitim katonai célpontnak számítanak, mivel hozzájárulnak az orosz hadműveletek fenntartásához – közölte az Unian.
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) újabb nagyszabású dróntámadást hajtott végre Oroszország területén: a szervezet közlése szerint három, az orosz hadsereg ellátását szolgáló olajtároló és üzemanyag-infrastruktúra-létesítményt találtak el, köztü...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1784536200
[modified] => 1784486286
)
[title] => Három olajraktárat is támadott az ukrán hadsereg
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251553&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251553
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251554
[image] => Array
(
[id] => 251554
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1.webp
[original_lng] => 40148
[original_w] => 1200
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1-300x175.webp
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1-768x448.webp
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1-1024x597.webp
[width] => 1024
[height] => 597
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-tamadas-1.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1784475486:12
[_thumbnail_id] => 251554
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 209
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 204007462000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 739533
[1] => 47557
[2] => 68959
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz olajraktár
[1] => ukrán hadsereg
[2] => ukrán támadás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 251311
[content] =>
Az ukrán erők megsemmisítettek egy rakétacsapásokhoz használt Tu–95-ös katonai repülőgépet az oroszországi Engelszben – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken az X-en.
„Hálás vagyok katonáinknak a pontos találatért. Ismét sikeres nagy hatótávolságú csapást mértünk Oroszországra ezért a háborúért.(…)A célpont mintegy 800 kilométerre volt államhatárunktól. Igazságosan és határozottan védjük magunkat” – hangsúlyozta az államfő.
Hozzátette, hogy az ukrán erők csapásokat mértek az orosz olajipar létesítményeire, valamint „meghatározott célpontokra” Ukrajna orosz megszállás alatt álló területein is.
Az Ukrinform hírügynökség felidézte, hogy az éjjel a Szaratovi terület lakosai nagyszámú robbanásról számoltak be. A Szaratovi területen fekvő Engelsz város katonai repülőterén tűz ütött ki.
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz hadsereg egységei parancsot kaptak arra, hogy fokozzák a dróntámadásokat a front menti és a határ menti térségek polgári infrastruktúrája, valamint a közúti járművek ellen.
A közlemény szerint az orosz parancsnokság utasítást adott a benzinkutak, teherautók, autóbuszok és személygépkocsik elleni csapások intenzívebbé tételére. A parancs végrehajtásával a Rubikon drónközpontot, valamint az orosz hadsereg frontmenti egységeinek drónpilótáit bízták meg.
A célpontok felderítésére és megsemmisítésére valós idejű irányítású drónokat terveznek alkalmazni. „A drónkezelők alacsony kiképzettségi szintje már most is olyan incidensekhez vezetett, amelyek során az Ukrajna elleni terrorhadjárat keretében az oroszok tévedésből sajátjaikat támadták meg. Például az orosz fegyveres erők 1427. gépesített lövészezredének kezelői tájékozódási hiba miatt egy Molnyija-2 drónt a Kurszki terület Gluskovo körzetében egy civil járműre irányítottak. A drón nem találta el a célpontot, és mintegy tíz méterre a járműtől robbant fel” – írta a hírszerzés.
Hozzátette, hogy Oroszországnak az ukrán határ menti régióiban a saját polgári lakossága elleni hasonló támadásokat ugyanakkor nem ritkán maguk az orosz titkosszolgálatok rendezik meg, hogy „a Kreml propagandája Ukrajna démonizálására és lejáratására használhassa fel őket”.
A HUR kiemelte, hogy egy másik szemléletes eset a zaporizzsjai frontszakaszon történt, ahol az ellenséges drónkezelők baráti tüzet nyitottak: tévedésből egy orosz katonákat szállító járművet találtak el.
A dél-ukrajnai Mikolajiv megye ügyészi hivatala közölte, hogy az orosz csapatok reggel támadást intéztek a kikötői infrastruktúra ellen. Életét vesztette két ukrán állampolgár, akik egy külföldi hajó fedélzetén tartózkodtak. Az ügyben nyomozás indult.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette tisztségéből Timur Tkacsenkót, a kijevi városi katonai közigazgatás vezetőjét – derült ki az elnöki iroda honlapján közzétett rendeletből. Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint Tkacsenko maga kérte felmentését, miután a fővárosi tanács olyan határozatot hozott, amely szerinte korlátozza a hatásköreit.
Az ukrán erők csapást mértek két orosz tartályhajóra, egy vontatóhajóra, egy őrhajóra, egy kőolajterminálra, az oroszországi Jaroszlavli területen lévő Szlavnyefty-Janosz kőolaj-finomítóra, valamint az orosz megszállók más katonai létesítményeire – közölte az ukrán vezérkar pénteken a Facebookon.
A közlemény szerint az egyik tanker – amelyre a Fekete- és az Azovi-tenger térségében mértek csapást – egy LNG-szállító hajó. „A tartályhajókat az orosz kőolaj, kőolajtermékek és cseppfolyósított gáz nemzetközi szankciók megkerülésével történő szállítására, valamint az orosz hadsereg üzemanyag-ellátására használják” – emelte ki a vezérkar.
A Szvetljak osztályú őrhajót az orosz megszállás alatti Krím félszigeten, Kercsben támadták meg. A vezérkar megjegyezte, hogy a Szvetljak osztályú hajókat tengeri járőrözésre, hadihajók és más hajók kísérésére tervezték, emellett az orosz haditengerészet és más orosz fegyveres szervek műveleteinek biztosítására is alkalmazhatók.
Csapás érte a kercsi TESZ-Terminal-1 nevű kőolajterminált, az üzemanyag- és kenőanyagraktárt és a Donyeck megyei Sahtarszk városában lévő olajtárolót is.
„Találat érte továbbá a Kalmiusz folyón átívelő vasúti hidat a donyecki régióban, Sztaromarjivka térségében, valamint az oroszországi Kurszk megyében, Kozino településnél lévő közúti hidat, amelyeket az ellenség katonai logisztikai célokra használ” – tette hozzá a hadvezetés.
A vezérkar közlése szerint a Szlavnyefty-Janosz – amelyet úgyszintén ukrán csapás ért – Oroszországban az egyik legnagyobb, Közép-Oroszországban pedig a legnagyobb finomítóüzem. Éves feldolgozási kapacitása átlagosan mintegy 15 millió tonna nyersolaj. Az üzem gépjármű-benzint, dízelüzemanyagot, repülőgép-kerozint, kenőanyagokat, bitument és egyéb kőolajtermékeket állít elő, amelyeket egyebek mellett az orosz hadiipari komplexum és az orosz fegyveres erők ellátására használnak.
Az Ukrinform hírügynökség felidézte, hogy az ukrán drónerők pénteken az orosz árnyékflottához tartozó 12 hajóra mértek csapást a Fekete-tengeren.
Oroszországban nincsenek olyan olajfinomítók, amelyeket ne támadtak volna ukrán fegyverekkel – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg ezen a héten fontos eredményeket ért el az ellenséges agressziót támogató orosz létesítményekkel szembeni „nagy hatótávolságú szankciók” alkalmazásában. „Ukrán drónok repültek Szibériába és megtámadták az omszki finomítót – közel 2,5 ezer kilométerre Ukrajnától. Most már nincs egyetlen orosz finomító sem, ahová ne jutottak volna el az ukrán fegyverek” – hangsúlyozta.
Az elnök megjegyezte, hogy Ukrajna orosz olajlétesítményeket támad a Szaratovi, Rosztovi, Tveri, Sztavropoli, Krasznodari területeken, Tatárföldön és Baskíriában. „Egy repülőteret találat ért a Voronyezsi területen, egy stratégiai vállalatot Tverben. Drónokat is bevetettek a moszkvai, leningrádi és brjanszki területi létesítmények ellen” – mondta. „Az Oroszország elleni nagy hatótávolságú szankciókra vonatkozó ukrán terv végrehajtása egyértelműen folyamatban van” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) drónokkal sikeres csapást mért az oroszországi Baskírföldön lévő Cserkaszi elnevezésű olajszivattyú-állomásra, amely 1500 kilométerre fekszik Ukrajna államhatárától – közölte szerdán az SZBU.
A létesítményt a biztonsági szolgálat legalább nyolc drónja támadta. A csapás következtében tűz keletkezett a tartálypark területén és az állomás termelőlétesítményeiben.
A közlemény szerint az olajszivattyú-állomás a Transznyefty-Urál orosz olajvezeték rendszerének kulcsfontosságú létesítménye. Az állomás feladata a kőolajtermékek átvétele, felhalmozása, tárolása és továbbítása az ufai olajfinomítói központból a fő kőolajtermék-vezetékekbe. Ezen a létesítményen évente csaknem 2 millió tonna kőolajterméket szállítanak át, a tartálypark pedig 27 tartályból áll, amelyek együttes befogadóképessége meghaladja a 385 ezer köbmétert.
Az ukrán drónok valóságos vadászatot indítottak Oroszország üzemanyagflottája ellen, nyolc, a megszállt Krím felé tartó tartályhajó gyulladt ki egyszerre az éjszaka folyamán – jelentette ki kedden Robert „Magyar” Brovdi ezredes, az ukrán fegyveres erők pilóta nélküli rendszerek erőinek parancsnoka, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a parancsnok elmondta, hogy az Azovi-tengeren már napok óta folyik a harc a megszállt Krím üzemanyagáért. De tegnap éjjel a légi-tengeri művelet új szintre lépett. Ukrán drónok csapódtak be 8 üzemanyag-szállító tartályhajóba, egy szárazárut szállító hajóba, egy kompba. Az összes érintett tartályhajó nemzetközi szankciók alatt áll. Ezek körülbelül 7000 tonna vízkiszorítású és körülbelül 140 méter hosszú hajók, amelyeket 2006 és 2012 között építettek.
Az orosz árnyékflotta elleni csapások mellett az ukrán drónok az éjszaka folyamán 58 katonai célpontot találtak el az ellenség hadműveleti hátországában ideiglenesen elfoglalt területen. A megszállt félsziget energiaszektorát is találat érte – a krími áramellátó létesítményeket és logisztikai központokat is találat érte. A támadás következményeinek részleteit még tisztázzák. „Ki fogunk tartani. Moszkva el fog esni. A Krímet etetni fogjuk és újjáépítjük” – ígérte meg Robert „Magyar” Brovdi.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán drónok valóságos vadászatot indítottak Oroszország üzemanyagflottája ellen, nyolc, a megszállt Krím felé tartó tartályhajó gyulladt ki egyszerre az éjszaka folyamán – jelentette ki kedden Robert „Magyar” Brovdi.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783463340
[modified] => 1783448502
)
[title] => Ukrán drónok egyetlen éjszaka alatt nyolc orosz árnyékflotta tankhajóra csaptak le – Robert „Magyar” Brovdi
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=250169&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250169
[uk] => 250172
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250170
[image] => Array
(
[id] => 250170
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[original_lng] => 25222
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/hjo.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783439690:3
[_thumbnail_id] => 250170
[_edit_last] => 12
[views_count] => 809
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0ffe2ee7d5c894941b7e043b069f450b] =>
Az ukrán erők eltalálták az omszki kőolaj-finomítót, amely csaknem 2500 kilométerre található Ukrajna államhatárától – közölte az ukrán vezérkar hétfőn.
„A területen találatot és utána tüzet rögzítettek, a károk mértékét jelenleg pontosítják. Előzetes információk szerint találat érte a kőolaj elsődleges feldolgozó egységét, amelynek tervezett kapacitása évi 8,4 millió tonna kőolaj” – emelte ki a Facebookon az ukrán vezérkar.
Az omszki finomító az utolsó a 11 legnagyobb orosz benzintermelő közül, amelyet az ukrán erők eltaláltak. Ez az ország egyik legnagyobb kapacitású kőolaj-finomítója: évente több mint 21 millió tonna feldolgozására képes. Az omszki finomító emellett az egyik legnagyobb feldolgozási hatékonysággal rendelkezik Oroszországban, a nyersolaj 99 százalékát képes feldolgozni különböző hasznos termékekké.
A vállalat széles körű üzemanyag-, kenőanyag- és petrolkémiai termékek előállítására szakosodott, egyebek között magas oktánszámú benzin, Euro-5 szabványú dízelüzemanyag, valamint repülőgép-üzemanyag gyártására. Emellett benzolt, paraxilolt és ortoxilolt, speciális termékeket és kenőanyagokat, valamint motor- és ipari olajokat is előállít. Az ukrán hadsereg kiemelte, hogy az omszki finomító az Ukrajnát támadó orosz haderők ellátásában is szerepet játszik.
Ukrajna Védelmi Minisztériumának Hírszerzési Főigazgatósága (GUR) bejelentette, hogy ukrán drónok eltaláltak egy orosz MiG–29-es vadászgépet a megszállt Krímben található „Belbek” repülőtéren.
A közlemény szerint az akciót a GUR pilóta nélküli rendszerekért felelős osztályának szakemberei hajtották végre június 25-ről 26-ra virradó éjjel. A tájékoztatást a szolgálat sajtóosztálya tette közzé Telegram-csatornáján.
A hírszerzés szerint egyetlen csapással megsemmisítettek egy reptéri indítóállványt is, amely a találat pillanatában éppen egy orosz harci repülőgépet szolgált ki.
A GUR állítása szerint Oroszország vesztesége akár több tízmillió dollárt is kitehet.
A szolgálat videót is közzétett arról, ahogy a drón megközelíti a repülőgépet.
Újabb ukrán dróntámadás érte július 4-én az oroszországi Szentpétervárt. A közösségi médiában megjelent fotók és videók alapján a támadás fő célpontja a helyi olajterminál lehetett, amely a Balti-tenger térségének egyik legnagyobb orosz kőolaj- és olajtermék-átrakó létesítménye.
Az Unian helyi beszámolók alapján arról ír, hogy több találat is érte a kikötőt, a helyszínen tűz ütött ki, és az olajterminál is lángba borult.
Az éjszaka folyamán Oroszország más régióiból és az orosz megszállás alatt álló ukrán területekről is robbanásokról érkeztek jelentések. A megszállt Luhanszk Kambrod nevű városrészéből robbanásokat és másodlagos detonációkat jelentettek, ezek feltételezhetően felrobbanó lőszerraktárra utalhatnak.
Csuvas Köztársaságban légiriadót rendeltek el, a helyi lakosok által közzétett felvételeken pedig állítólag Flamingo típusú rakéták átrepülése látható. A megszállt Krím területén a NASA FIRMS nevű műholdas tűzfigyelő rendszere több hőanomáliát is rögzített, köztük Dzsankoj térségében, valamint a kercsi kompkikötő közelében, ami tüzekre utalhat.
[type] => post
[excerpt] => Újabb ukrán dróntámadás érte július 4-én az oroszországi Szentpétervárt. A közösségi médiában megjelent fotók és videók alapján a támadás fő célpontja a helyi olajterminál lehetett, amely a Balti-tenger térségének egyik legnagyobb orosz kőolaj- és...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783240200
[modified] => 1783196390
)
[title] => Ukrán dróntámadás érte Szentpétervár egyik legnagyobb olajterminálját
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249858&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249858
[uk] => 249818
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 249819
[image] => Array
(
[id] => 249819
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57.png
[original_lng] => 477473
[original_w] => 1080
[original_h] => 672
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57-768x478.png
[width] => 768
[height] => 478
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57-1024x637.png
[width] => 1024
[height] => 637
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57.png
[width] => 1080
[height] => 672
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57.png
[width] => 1080
[height] => 672
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/image-57.png
[width] => 1080
[height] => 672
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783185716:12
[_thumbnail_id] => 249819
[_edit_last] => 12
[views_count] => 586
[_oembed_0ffe2ee7d5c894941b7e043b069f450b] =>