Beengedik a lengyelországi rakétabecsapódás helyszínére az ukrán küldötteket

Beengedik a lengyelországi rakétabecsapódás helyszínére az ukrán küldötteket

08:12 November 19, 2022

Események 722 2 хвилини

Beengedik az ukrán felet a kelet-lengyelországi Przewodówban történt rakétabecsapódás helyszínére, de a nyomozásban való ukrán részvételről még egyeztetnek – közölték pénteken vezető lengyel politikusok.

Ukrán szakértők esetleges jelenlétéről a baleset helyszínén, illetve a nyomozásban való részvételükről Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter a lengyel közszolgálati rádióban nyilatkozott. Megerősítette: az ukrán fél kérte, hogy részt vehessen az eljárásban.

Megvan a jóváhagyás, de mivel nyomozás folyik, be kell tartani a vonatkozó előírásokat. Ez azt jelenti, hogy az ukrán szakértők számára lehetővé teszik a terepszemlét – magyarázta Blaszczak.

Péntekre virradóan Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (BBN) főnöke a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel ügyészség által folytatott nyomozásba az ügyben érdekelt külföldi partner jogsegélykérelem kapcsán – vagyis kétoldalú szerződés alapján –, vagy a lengyel főügyész által létrehozandó nemzetközi csoport keretében kapcsolódhat be.

Jogsegélykérelmet az ukrán fél eddig nem nyújtott be, a nemzetközi csoportról pedig egyeztetnek – közölte Siewiera, továbbá azt is megerősítette, hogy szerdán az ukrán felet diplomáciai jegyzékben tájékoztatták arról, hogy az ukrán közigazgatás képviselőit beengedik az esemény helyszínére.

Megerősítette azt is, hogy a helyszínen amerikai szakértők is dolgoznak.

Az ukrán határ közelében fekvő Przewodówban a 80-as években a Szovjetunióban gyártott SZ-300-as légvédelmi rakéta csapódhatott be egy gabonaszárítóba, melynek következtében két ember életét vesztette.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei