karpat.in.ua

Csütörtök reggel Kijev 70 százalékában még mindig nincs áram, vízellátás csak a bal parti városrészben van – Klicsko

A szerdai orosz rakétacsapások következtében csütörtök reggel Kijev 70%-a még mindig áram nélkül van, és a vízellátást is csak a bal parti városrészben állították helyre – közölte Vitalij Klicsko, a főváros polgármestere Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a polgármester arról tájékoztatott, hogy az energia- és vízszolgáltató vállalatok munkatársai egész éjjel dolgoztak. A bal parti városrészben már helyreállt a vízellátás, a jobb parton pedig a nap első felében tervezik a visszakapcsolást – tette hozzá.

„Az ukrán főváros 70%-a még mindig áram nélkül van. Az energetikai szakemberek mindent megtesznek a mielőbbi helyreállítás érdekében. Ez azonban attól függ, hogy sikerül-e helyreállítani az egyensúlyt Ukrajna energiarendszerében” – mutatott rá Vitalij Klicsko.

Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője szerda este azt közölte, hogy Kijevet már visszakapcsolták az elektromos hálózatba. Szerinte azonban először a kritikus infrastruktúra létesítményeibe adnak áramot, a háztartási fogyasztók csak ezután következnek majd.

Volodimir Zelenszkij elnök szerda eseti vidoüzenetében azt mondta, hogy Kijevben már csütörtökön a nap első felében megjelenhet az áram.

(vb/rbc.ua)