Nagy sztrájkot hozott a Black Friday az Amazonnál

Nagy sztrájkot hozott a Black Friday az Amazonnál

09:49 November 26, 2022

Események 833 3 хвилини

Sztrájkra szólították fel az Amazon dolgozóit világszerte, hogy az év egyik legforgalmasabb vásárlási napján gyakoroljanak nyomást a vállalatra. A sztrájkfelhívást megfogalmazó Make Amazon Pay kezdeményezés több mint 30 országban tervez munkabeszüntetést, jobb fizetést követelve – írja a Reuters.

A németországi Verdi szakszervezet közölte, hogy az ország tíz raktárában terveznek sztrájkot. Az érdekvédelmi szervezet szerint az akcióval azt akarják elérni, hogy az Amazon ismerje el a kiskereskedelmi és csomagküldő kereskedelmi ágazatban kötött kollektív szerződéseket, valamint jobb munkakörülményeket követelnek.

Az Amazon munkáltatóként versenyképes fizetést, juttatásokat és fejlődési lehetőségeket kínál, mindezt vonzó és biztonságos munkakörnyezetben – áll a németországi Amazon közleményében. A cég szóvivője szerint szeptembertől béremelést hajtottak végre a logisztikai alkalmazottak számára, így a kezdő bér mostantól 13 euró. Péntek reggel a vállalat közölte, hogy az alkalmazottak túlnyomó többsége a megszokott rend szerint dolgozik, a sztrájk a 20 németországi raktárból kilencet érint. 

A Verdi arról számolt be, hogy 2500 munkavállaló vesz részt az akcióban.

A franciaországi SUD és CGT szakszervezet szintén munkabeszüntetésre szólított fel az ország nyolc raktárában. A francia Amazon szóvivője elmondta, hogy minden olyan raktári dolgozó, aki havi 3100 eurónál kevesebbet keres, egyszeri 500 eurós bónuszt kap, a szakszervezettel megállapodott 150 eurós év végi bónuszon felül. Hozzátette, hogy eddig nem volt jele a működés zavarának. 

Két, neve elhallgatását kérő francia szakszervezeti tisztségviselő azt mondta az amerikai hírügynökségnek, hogy nem számítanak nagy részvételre, mivel az emelkedő megélhetési költségek miatt az alkalmazottak túlórázni kényszerülnek.

A Verdi egyik vezetője közölte, ez az első alkalom, hogy az Amazon nemzetközi sztrájkkal néz szembe, ami azért fontos, mert egy nagy világcéggel nem lehet csak helyi, regionális vagy nemzeti szinten szembeszállni. A közösségi médiából származó információk szerint kisebb munkabeszüntetésekre, tüntetésekre sor került más európai, amerikai és ázsiai városokban is.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei