Rekordot döntött a bankautomaták elleni támadások száma Németországban

Rekordot döntött a bankautomaták elleni támadások száma Németországban

17:18 December 4, 2022

Események 1031 3 хвилини

Українська

Egy belügyi jelentés szerint Németországban idén eddig mintegy 450 bankautomatát robbantottak fel, ami rekordnak számít az ilyen bűncselekmények történetében – írja vasárnapi számában a Die Welt című német napilap.

A lap a tizenhat német szövetségi tartomány belügyminisztereinek pénteken Münchenben véget ért értekezletére hivatkozott.

A korábbi években kevesebb ATM-et robbantottak fel: 2020-ban 414-et, 2021-ben pedig 381-et. A jelentés szerint Boris Pistorius alsó-szászországi belügyminiszter ötszáz, idén országszerte „megkísérelt, illetve és végrehajtott” támadásról számolt be.

Bár a felrobbantott ATM-ek száma tovább nő Németországban, a belügyminiszterek találkozójukon tartózkodtak kötelező intézkedések elrendelésétől, a bankok továbbra is saját hatáskörben dönthetnek a pénz védelméről.

A miniszteri értekezletre hivatkozó cikkében a Die Welt arról számol be, hogy a legtöbb támadást az utóbbi időben szilárd robbanószerrel követik el, ami új és aggasztó körülmény, korábban a bűnözők gázkeveréket használtak. Oliver Huth, a Német Bűnügyi Nyomozók Szövetségének (BDK) észak-rajna-vesztfáliai regionális igazgatója a Die Weltnek elmondta, hogy ez a fajta vagyon elleni bűncselekmény rendkívül veszélyes már az emberekre is.

Gyalogosok is megsérültek már, fémdarabkák repültek gyerekszobákba, illetve több lakóház lakhatatlanná is vált – mondta.

A szövetségi belügyminisztérium szerint a jelenlegi németországi tendencia hollandiai bűnözők számlájára írható. Hollandiában már meghozták a megfelelő intézkedéseket a hasonló robbantások ellen. A Német Szövetségi Rendőrség (BKA) által 2020-ban és 2021-ben jegyzékbe vett gyanúsítottak megközelítőleg kétharmada Hollandiából érkezett.

Október végén az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) számolt be arról, hogy „drámai mértékben” megnőtt a bankautomaták kifosztásának száma Európában, a robbantásos módszer vált az eszközök felnyitásának és kirablásának „divatos módjává”.

Claire Georges, az Europol szóvivője a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: az uniós szervezet a nemzeti bűnüldöző szervek együttműködésének segítségével a bankjegykiadó automaták robbantással történő kirablásának növekvő tendenciáját állapította meg számos európai országban, köztük főként Németországban, Dél-Európa több országában és a balti államokban. A pénzautomaták robbantásos kifosztását nemzetközi szinten működő, erre szakosodott bűnszervezetek követik el.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei