Az abortuszszabályozás lazítása ellen tüntettek Máltán

Az abortuszszabályozás lazítása ellen tüntettek Máltán

12:12 December 5, 2022

Események 1828 3 хвилини

Українська

Málta az Európai Unió egyetlen tagországa, amely semmilyen körülmények között, így akkor sem teszi lehetővé a terhesség művi megszakítását, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben lenne.

A Marie Louise Coleiro Preca egykori balközép elnök vezette, évek óta nem tapasztalt nagyságú megmozduláson a szigetország katolikus püspöke és a konzervatív ellenzék vezetője is részt vett. A tiltakozók egy magzat kinagyított képét is kiállították a miniszterelnöki hivatal épülete elé. „Azért vagyunk itt, hogy a meg nem született gyermek hangja legyünk” – mondta a megmozduláson felszólaló Maria Formosa.

A tüntetők közül sokan transzparenseket tartottak fel, amelyeken egyebek között „Tartsátok Máltán kívül az abortuszokat” és „Védjétek meg gyermekeinket” feliratok voltak olvashatók, miközben a résztvevők azt skandálták, hogy „Nem az abortuszra, igen az életre”. A hagyományosan katolikus Málta az Európai Unió egyetlen tagországa, amely semmilyen körülmények között, így akkor sem teszi lehetővé a terhesség művi megszakítását, ha az anya élete, egészsége veszélyben lenne.

A múlt héten Chris Fearne egészségügyi miniszter olyan törvénymódosítást terjesztett be a parlamentben, ami elejét venné annak, hogy az orvosokat négy év szabadságvesztéssel sújtsák, ha súlyos egészségügyi panaszokkal szenvedő nőnek nyújtott beavatkozásuk következtében megszakítanak egy terhességet. Mindazonáltal eddig egyetlen orvost sem vontak felelősségre ilyen vádakkal a szigetországban.

A jobbközép ellenzék, a nagy befolyással rendelkező katolikus egyház és egyes civilszervezetek egyaránt szükségtelennek minősítették a törvénymódosítást, amely szerintük megnyitná az utat az abortusz teljes legalizálása előtt, amit egyébként a balközép kormányzó Munkáspárt tagad. Robert Abela miniszterelnök kormánya kényelmes többséggel rendelkezik ugyan a törvényhozásban, de a felmérések azt mutatják, hogy jelentős többség ellenzi az abortusz legalizálását.

Az abortuszra vonatkozó máltai törvények megváltoztatásának igénye azután jelentkezett, hogy egy amerikai turistának, Andrea Prudentének júniusban megtagadták a terhesség művi megszakítását. Orvosai szerint veszélyben forgott az élete, és ezért végül Spanyolországba szállították, ahol elvégezték a beavatkozást. Prudente később beperelte a máltai kormányt, s felszólította a bíróságokat, nyilvánítsák az emberi jogok megsértésének az abortusz minden körülmények közötti tilalmát.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei