karpat.in.ua

Holtan találták a Kadirovval jó kapcsolatot ápoló MMA-harcost

Meghalt Abdul-Kerim Edilov, egykori MMA-harcos, alig néhány héttel azok után, hogy kilépett Ramzan Kadirov csecsen vezér kormányából.

Edilov először Kadirov kabinetfőnöke volt, ezt a tisztséget tavaly decemberben kapta meg, majd az év elején Csecsenföld miniszterelnök-helyettesévé léptették elő – erről a posztról azonban novemberben lemondott. A jelentések szerint Edilov és Kadirov jó kapcsoltot ápolt egymással, az MMA-harcos többek között a kormányfő gyermekit is harcművészetekre tanította – a kormányból való kilépés közben azonban többen úgy vélik, mégis megromolhatott a viszonyuk.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját is támogató Ramzan Kadirov egyelőre nem adott ki nyilatkozatot az ügyben, a halál oka ráadásul továbbra is ismeretlen. Egyesek azt feltételezik, hogy Edilov halála közvetlen összefüggésben van azzal, hogy lemondott korábbi tisztségéről – fogalmaz az MMA News.

(MTI)