karpat.in.ua

USA: Szabadon engedték az egyik legártalmasabb hidegháborús kémet

A 65 évesen szabadult Ana Montes Kubának majdnem két évtizeden át kémkedett, miközben az amerikai hírszerzésnél dolgozott.

Több mint 20 év börtön után szabadon engedték az Egyesült Államokban az egyik legközismertebb hidegháborús kémet – írja a BBC. Ana Montes majdnem 20 évig kémkedett Kubának, miközben a Védelmi Hírszerző Ügynökség elemzőjeként dolgozott. A kubaikkal washingtoni éttermekben találkozott és személyhívón adott át nekik kódolva titkos információkat, a parancsokat pedig rövidhullámú rádión kapta. 2001-es letartóztatásakor a hatóságok azt közölték, hogy az USA-nak a szigeten végzett hírszerzési műveleteit szinte teljes egészében leleplezte, egy tisztviselő ezért az általuk elfogott egyik legártalmasabb kémként jellemezte.

Szinte mindent kompromittált, amit Kubáról és az ottani működésünkről tudtunk – mondta róla 2012-ben a Kongresszusnak Michelle Van Cleave, aki George W. Bush elnök alatt a kémelhárítás vezetője volt. Hozzátette, kollégáival való beszélgetéseiben befolyásolta is a Kubáról szóló becsléseket. Letartóztatása után azzal is vádolták, hogy négy amerikai kémet fedett fel a kubaiaknak a temérdek mennyiségű átadott titkos anyag mellett. Montes 25 évet kapott, mert – ahogy az ítélőbíró fogalmazott – veszélybe sodorta az egész nemzetet.

Szabadulása után még öt évig felügyelet alatt marad, az internethasználatát is ellenőrzik, nem dolgozhat a kormánynak és engedély nélkül nem léphet kapcsolatba külföldi ügynökökkel. Montest – ellentétben más kémekkel – a védelmi tárca jelentése alapján nem anyagiak, hanem ideológia vezérelhette. Ellenezte a Reagen-kormány latin-amerikai aktivitását, ezért vállalta a kémkedést. Az őt egykor letartóztató FBI-ügynök már nem tartja valószínűnek, hogy újra felvegye a kapcsolatot a kubai ügynökökkel.

(hvg.hu)