ENSZ: Az orosz agresszió következtében több mint hétezer civil vesztette életét Ukrajnában

ENSZ: Az orosz agresszió következtében több mint hétezer civil vesztette életét Ukrajnában

14:37 Január 18, 2023

Események 1012 2 хвилини

Українська

Meghaladta a hétezret, pontosan 7031 az Ukrajnában az orosz katonai invázió kezdete óta igazolt elhunyt civilek száma, több mint 11 ezren (11 327) megsérültek – számolt be az Ukrinform a Radio Szvobodára hivatkozva.

A szakértők becslése szerint csak január 1. és 15. között 104 civil vesztette életét és 284-en sebesültek meg.

Az áldozatok valós száma jóval magasabb lehet – jegyezte meg a nemzetközi szervezet.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának hivatala hangsúlyozta, hogy a valós halálos áldozatok száma sokkal magasabb, mivel egyes helyekről, ahol harcok zajlanak, késve érkezik be az információ, és sok jelentést még meg kell erősíteni.

„Ez például Mariupol (Donyeck régió), Izjum (Harkiv régió), Liszicsanszk, Popaszna és Szeverodonyeck (Luhanszk régió) településekre vonatkozik, ahol a jelentések szerint számos haláleset vagy sérülés történt a civil lakosság körében” – tette hozzá a szervezet.

A szervezetnél megjegyezték, hogy a nyilvántartott polgári áldozatok többségét nagy hatótávolságú fegyverek, köztük nehéztüzérség lövedékei és rakétavető, valamint rakéta- és légitámadások okozták.

Amint arról a hivatal korábban beszámolt, a teljes körű invázió kezdete óta az Oroszországi Föderáció csapatai 455 gyermeket öltek meg Ukrajnában, további 897 gyermek pedig megsebesült.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei