Több mint 100 terroristával végeztek Szomáliában

Több mint 100 terroristával végeztek Szomáliában

09:24 Január 21, 2023

Események 985 2 хвилини

Több mint 100, az al-Shabaab terrorszervezethez tartozó fegyveressel végeztek a szomáliai kormányerők pénteken az afrikai ország középső részén – közölték szomáliai katonai források.

A harcokat Galgudud térségéből jelentették, ahol napok óta összecsapások zajlanak egy, a katonaság által néhány napja visszafoglalt katonai támaszpont körül.

A bázist a szomáliai hadsereg amerikai kiképzésben részesült egysége irányítja, az ellene intézett támadást visszaverték, a tűzharcban életét vesztette a támaszpont parancsnokhelyettese is.

A közelben lakók a sajtónak azt mondták, a támaszpontról több robbanást is hallottak, a bázis egyik tisztje pedig azt közölte, a terroristák ellen harci drónokat is bevetettek.
Az iszlamisták jelentkeztek az akció elkövetőiként, és bár a támaszpontot nem sikerült visszafoglalniuk, sikeresnek minősítették akciójukat. Szóvivőjük szerint több mint 150 katonát öltek meg.

A szomáliai vezetés tavaly augusztusban indított offenzívát az al-Shabaab ellen, s azóta a hadsereg a helyi klánok és felfegyverzett civilek segítségével jelentős területeket foglalt vissza az iszlamistáktól. A műveleteket Törökország és az Egyesült Államok drónokkal támogatja. Újévi köszöntőjében Hassan Sheikh Mohamud szomáliai elnök azt ígérte, hogy 2023 során teljesen megsemmisítik a terroristaszervezetet.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei