Terroristák ostromoltak meg egy kormányzati épületet Szomáliában

Terroristák ostromoltak meg egy kormányzati épületet Szomáliában

08:43 Január 23, 2023

Események 761 2 хвилини

Robbanószerrel megpakolt autóval egy öngyilkos merénylő nekihajtott vasárnap a helyi önkormányzat központi épületének a szomáliai fővárosban, Mogadishuban – közölte Mohamed Dahir, a helyi rendőrség szóvivője.

Mint mondta, a kapuban végrehajtott robbantást követően fegyveresek hatoltak be az épületbe, ahol egyebek között a mogadishui polgármester és a fővárost övező Benadir régió kormányzójának hivatala található.

Legfrissebb értesülések szerint a válogatás nélkül lövöldöző szélsőségesek legalább nyolc emberrel végeztek: két biztonsági őrt és hat civilt öltek meg. Ezen kívül négyen megsebesültek. Korábban még öt halálos áldozatról lehetett tudni.

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab terrorszervezet jelentkezett. A polgármestert és más tisztségviselőket kimenekítették az épületből, amelyet a szélsőségesek ennek ellenére helyi idő szerint a kora délutáni órákban még támadás alatt tartottak.

„Biztonsági erőink még mindig a terroristák ellen harcolnak” – mondta Mohamed Yaboh, a polgármester helyettese. A hatóságok szerint mintegy hét szélsőséges bujkálhat az épületben.

A tájékoztatási minisztérium vasárnap este közölte, hogy csaknem hatórás műveletet követően, az épületbe behatolt mind a hat terroristával végeztek.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormány hatalmát, és az iszlám radikális értelmezésen alapuló jogrendet, saríát vezessen be Szomáliában. A 2007 óta zajló harcok hozzájárultak az afrikai országot sújtó súlyos élelmiszerválsághoz is.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei