Az atomfegyverek ellen tüntettek Hamburgban

Az atomfegyverek ellen tüntettek Hamburgban

14:22 Január 24, 2023

Események 1351 3 хвилини

Українська

A hamburgi városháza előtt demonstrált vasárnap a Nobel-békedíjas Nemzetközi Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért (IPPNW) nevű szervezet az atomfegyverek használata ellen. A tüntetők többek közt „Atomfegyverek betiltva” feliratú molinókat mutattak fel a nukleáris fegyverek tilalmáról szóló ENSZ-szerződésre hivatkozva, mert attól tartanak, hogy az ukrajnai háború növeli az atomfegyverek bevetésének kockázatát.

„Különösen a legnagyobb nukleáris kapacitással rendelkező országoknak, Oroszországnak és az ukrajnai háborúban közvetve részt vevő Egyesült Államoknak kell nyilatkozniuk arról, hogy ebben a háborúban nem használnak, vagy legalábbis nem használnak először atomfegyvert” – Angelika Claussen, az IPPNW társelnöke.
Az Euronews helyszíni tudósítója, Kristina Jovanovski arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiltakozást a nukleáris fegyverek használatát tiltó ENSZ-egyezmény kétéves évfordulóján rendezték. Többen úgy gondolják, hogy Oroszország nagy valószínűséggel bevetne taktikai vagy úgynevezett kis nukleáris fegyvereket. Szakértők azonban a demonstrációt megelőző konferencián azt mondták, hogy kis nukleáris fegyver nem létezik.

A tiltakozókat nem csak a fegyverek aggasztják, beszéltek a nukleáris energia által okozott fenyegetettségről és az erőművek baleseteiből vagy meghibásodásából eredő lehetséges károkról is. Nemzetközi szakértők védőövezet kialakítását szorgalmazzák Ukrajna legnagyobb működő erőműve, a Zaporizzsjai Atomerőmű körül.

„A védőövezet kialakításával minimálisra lenne csökkenthető a kockázat, hogy az erőművet rakéta-, bomba-, vagy más lövedék találja el. A kockázatot teljesen persze ez sem szünteti meg, mert lehet leolvadás például emberi hiba miatt is” – Linda Gunter, a Beyond Nuclear International szerkesztő-kurátora.
Az atomfegyverek kockázataira kedden egy másik szakértői csoport hívja fel a figyelmet. A Bulletin of the Atomic Scientists frissíteni fogja világvége óráját, jelezve, hogy szerintük az emberiség milyen közel áll az önmegsemmisítéshez.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei