Rakétatámadás érte Szíria fővárosát – többen életüket vesztették

Rakétatámadás érte Szíria fővárosát – többen életüket vesztették

12:17 Február 19, 2023

Események 934 2 хвилини

Українська

Rakétatámadás érte vasárnapra virradóra Damaszkuszt, a szíriai hadsereg öt halottról adott hírt és Izraelt tette felelőssé a támadásért.

A hadsereg közleménye szerint a Golán-fennsíkról indított rakéták közül egy a főváros egyik lakónegyedére, Kafr Szúszára zuhant. Hozzátették, hogy több sebesült állapota súlyos.

A szíriai légvédelem több rakétát még a levegőben megsemmisített – áll a SANA szíriai állami hírügynökséghez eljuttatott közleményben.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 15 halálos áldozatról tud. A civil szervezet hozzátette, hogy a rakéták vélhetően libanoni és iráni milíciák hadállásait célozták.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.

Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei