Kiadja a volt perui elnököt hazájának az USA

Kiadja a volt perui elnököt hazájának az USA

11:12 Február 23, 2023

Események 853 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Államok beleegyezett a hazájában korrupcióval vádolt Alejandro Toledo volt perui elnök kiadatásába – jelentette be a perui ügyészség. A volt perui elnök 2017-ben menekült az Egyesült Államokba, miután a perui hatóságok megvádolták, hogy elnöksége idején több millió dollárt fogadott el egy brazil építőipari vállalattól.

A vád szerint Alejandro Toledo 2001 és 2006 között több millió dollár kenőpénzt fogadott el az Odebrecht brazil építőipari vállalattól. Még abban az évben egy amerikai bíró 18 hónapra elrendelte a volt elnök előzetes letartóztatását, miközben a perui igazságszolgáltatás kezdeményezte a kiadatási eljárást az amerikai hatóságoknál.

Alejandro Toledo mindvégig tagadta és politikai indíttatású támadásnak nevezte az ellene felhozott vesztegetési vádakat.

Toledo egyike annak az öt korábbi perui elnöknek, akiket a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt évtizedekben korrupciós bűncselekményeket követtek el. Hárman közülük a vádak szerint törvénysértő kapcsolatban álltak az Odebrechttel, amely több bűnügyi eljárásban is elismerte, hogy hatalmas latin-amerikai építőipari birodalma mintegy 800 millió dollár kenőpénzt fizetett ki 12 országban.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei