Lemondott a görög közlekedési miniszter a vasúti katasztrófa miatt

Lemondott a görög közlekedési miniszter a vasúti katasztrófa miatt

08:30 Március 2, 2023

Események 1141 2 хвилини

Українська

Benyújtotta lemondását Kósztasz Karamanlísz közlekedési miniszter az országot megrázó, 36 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófát követően. A tárcavezető közleményében azt írta, hogy kötelessége lemondani, mert ez a legkevesebb, amit megtehet, hogy tisztelegjen az áldozatok emléke előtt. Hozzátette, hogy vállalja a felelősséget a görög állam régóta tartó kudarcsorozata miatt.

Egy Athénból Szalonikibe tartó személyvonat és egy Szalonikiből Láriszába tartó tehervonat ütközött össze az ország középső részén fekvő Lárisza előtt eddig tisztázatlan körülmények között szerda hajnalban. Az ügyben a rendőrség Lárisza város pályaudvarának állomásfőnökét már korábban őrizetbe vette.

A balesetnek legalább 36 halálos áldozata és több sérültje van, a túlélők rémálomszerű képet festettek az esetről, míg a görög média szerint ez volt az ország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete.

A szerencsétlenség után a mentőalakulatok még sokáig kutattak a túlélők után és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei