Rühesség terjed Szlovákiában

Rühesség terjed Szlovákiában

13:47 Március 3, 2023

Események 3017 2 хвилини

Українська

Február végéig adatok szerint Szlovákiában már több százan kapták el a rühességet, amely egy fertőző bőrbetegség. Apró, vörös kiütéssel és igen erős viszketéssel jár együtt, okozója a Sarcoptes scabiei nevű atka.

Az Új Szó beszámolója szerint a rühatka a bőr alá fúródik, petéket rak, majd heteken keresztül viszketéseket okoz. Alena Koscálová infektológus szerint a rühesség egy olyan betegség, amely viszonylag gyakori Szlovákiában, mégis csak kevesen tudnak róla.

Dasa Racková, a szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivője elmondta, hogy február 28-ig összesen 274 esetet regisztráltak, tavaly egész évben pedig 1300 pácienst diagnosztizáltak a szóban forgó kórral.

hazipatika.com azt írja, a fertőzés közvetlen érintkezéssel emberről emberre terjed, gyakran az egész családban. Az alig látható atkák gyakran együtt alvás alatt szóródnak szét. A ruházat, az ágynemű és más közös tárgy ritkán terjeszti, mivel az atkák élettartama rövid, és a szokásos mosás elpusztítja őket. A nőstény atka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal atkák (lárvák) azután néhány napon belül kikelnek. A fertőzés heves viszketést okoz, feltehetően az atka kiváltotta allergiás reakció miatt.

Kezelésére régebben főként kenőcsöket használtak, manapság viszont az ivermectin nevű készítményt alkalmazzák. A szárazság és a közvetlen napfény szintén elpusztíthatja az atkákat, akárcsak a fagypont alatti hőmérséklet.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei