Többen meghaltak India északi részén, annak következtében, hogy összeomlott egy burgonyatároló tetőszerkezete és több tonna krumpli temette maga alá az embereket.
Legalább 11 ember meghalt, miután az észak-indiai Uttar Prades államban beomlott egy burgonyatároló tetőszerkezete – írta a BBC.
Tizenegy embert a történtekkel összefüggésben kórházba kellett szállítani.
A thehindu.com című helyi angol nyelvű hírportál szerint Jogi Aditjanath, Uttar Prades indiai állam főminisztere 200 ezer rúpia kártérítést ígért a halálos áldozatok hozzátartozóinak, 50 ezer rúpiát a súlyos sérülteknek, valamint ingyenes gyógykezelést a baleset könnyebb sérültjeinek. A főminiszter ezen felül bizottságot szervezett a történtek okainak feltárására. A portál a helyi rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy a beomlott tetőszerkezetet alig három hónapja húzták fel a szükséges hatósági engedélyek beszerzése nélkül.
A videón látható, amint a mentőegységek a több tonnányi krupmli alól próbálják kimenteni a csapdába esett embereket:
Mindemellett az ott tárolt burgonya mennyisége meghaladta az előírtakat. Salabh Mathur, a helyi rendőrfőnök helyettese csütörtökön este újságíróknak elmondta, hogy az ügyben gondatlan emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást a raktár tulajdonosai ellen.