Ismét ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea

Ismét ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea

12:21 Március 19, 2023

Események 1058 3 хвилини

Українська

Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesítette bizottsága arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el. A japán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta ötven kilométeres magasságba jutott, mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Dél-Korea hétfő óta az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben.

A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

Az ilyen hadgyakorlatok rendszeresen kiváltják Észak-Korea haragját.

Phenjan ezeket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul „megsemmisítő” fellépést ígér.

A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása.

Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén, amelyet a Hvaszong-17-típusú, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre és egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával.

Japán és Dél-Korea, a két szomszéd, amelyek történelmi vitájuk miatt évek óta szemben álltak egymással, most a legmagasabb szinten kezdtek tárgyalásokat, és elhatározták, hogy egységesen lépnek fel Észak-Korea ellen. Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, március 12-én pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei