Gázprojekt ellen tiltakoznak Olaszországban

Gázprojekt ellen tiltakoznak Olaszországban

13:41 Március 21, 2023

Események 974 3 хвилини

Українська

Piombinói lakosok tüntettek vasárnap az olaszországi kisváros kikötőjébe Szingapúrból érkező tárolóegység ottléte ellen. A tengervízen lebegő tároló telepítése után új partnerektől kapott cseppfolyósított földgázt (LNG) alakít majd át az olasz nemzeti hálózatba kerülő, a háztartásokban használható gázzá. A projekt a kormány szerint kulcsfontosságú a tekintetben, hogy Olaszország megszabaduljon az orosz gáztól való függőségtől, de a piombinóiak hónapok óta tiltakoznak. Ellenzői szerint a projekt egészségügyi és biztonsági kockázattal jár.

Egy férfi, Sergio Tognarelli azt mondta, azt kérik, hogy a tárolóhajót a lakosság számára biztonságos és a környezetet nem károsító helyre helyezzék el úgy, ahogyan azt Livornóban tették. A hajót ott a kikötőtől több mint 20 kilométerre helyezték el, nem a kikötőbe, mint itt.

„Ez a tárolóhajó veszélyes, mert közel van a házakhoz. Livornóban több mint 20 kilométerre van a kikötőtől, a hajót 3 mérföldön belül nem közelíthetik meg. A tiltott zóna itt csak 150 méter! Ez azt jelenti, hogy Olaszországban vannak első és másodosztályú állampolgárok” – mondta egy nő, Francesca Marino.

A kormány közleménye szerint a tárolóhajót legkorábban három év múlva elköltöztetik, egyebekben a helyszínt úgy választották ki, hogy onnan könnyen el lehessen szállítani a gázt Olaszország erősen iparosodott északi részébe.

A tároló 170 000 köbméter LNG-t képes tárolni, éves visszagázosítási kapacitása pedig ötmilliárd köbméter – a SNAM gázszolgáltató szerint.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei