Kárpátalja kormányzója nyilatkozott az iskoláslány megerőszakolása ügyében

Kárpátalja kormányzója nyilatkozott az iskoláslány megerőszakolása ügyében

11:33 Március 27, 2023

Események 1342 3 хвилини

Українська

Mint korábban beszámoltunk róla, miszerint három kamaszt értesítettek az ellenük indított eljárásról, egy 14 éves iskolás lány megerőszakolásával vádolják őket. A fiatalokat két év próbaidőre ítélték, a szülőknek pedig 60 ezer hrivnya erkölcsi kártérítést kell kifizetniük az áldozatnak.

A hír hatalmas felháborodást keltett a lakosság körében, nem csak Kárpátalján, hanem Ukrajna-szerte. Az emberek felháborítónak tartják az „ítéletet”, s arra biztatják a kislány szüleit, hogy ne hagyják annyiban, követeljenek méltó büntetést az elkövetők számára. Az áldozat mellett nem csak az átlagemberek, hanem az ombudsman, a Főügyészi Hivatal, újságírók, bloggerek és több ismert személy is kiállt. Több helyen is megosztották az elkövetők, illetve a bíró nevét, mondván, megérdemlik, hogy mindenki megtudja, kik ők.

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője szintén nyilatkozott az ügy kapcsán. „A bíróság döntését nem kommentálom: ez az Igazságügyi Legfelső Tanács hatásköre. Ugyanakkor megbízásomból múlt péntek óta a szociális szolgálatok, az OVA és a munkácsi járási adminisztráció illetékes osztályai dolgoznak a Volóci kistérségben. Tanulmányozzák a történteket, valamint az kistérség illetékeseinek, a tanintézmény dolgozóinak esetleges gondatlanságát. Az időt nem lehet visszaforgatni, azonban az ilyen jellegű esetek megengedhetetlenek társadalmunkban, az ilyen jellegű, kiskorúak által elkövetett elkerülése és megelőzése a vezetőség és a helyi önkormányzat feladata. Minden szükséges támogatást és segítséget megadunk az áldozat családjának és a gyermeknek.

Felszólítok minden szülőt, hogy ne hallgasson az ilyen esetekről, azonnal forduljon a járási vagy megyei adminisztrációhoz, akár személyesen hozzám” – olvashatjuk a bejegyzésben.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei