karpat.in.ua

Már a csehek is az utcára vonultak a nyugdíjreform ellen

Cseh szakszervezetek szerint szerdán mintegy kétezren vonultak a kabinet épülete elé Prága központjában. A demonstrációt a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, a milliárdos és volt miniszterelnök Andrej Babis, valamint szélsőbaloldali és szélsőjobboldali csoportok képviselői egyaránt támogatták.

A megmozdulás fő célja Zbynek Stanjura pénzügyminiszter ötlete elleni tiltakozás volt.

A tervezett reform egyik intézkedése a nyugdíjazás korhatárának drasztikus megemelése: a negyvenévesek és az annál fiatalabbak 65 helyett 68 éves korukban vonulhatnának nyugdíjba  – tájékoztatott a Bloomberg.

A költségvetési kiadások csökkentése érdekében a kormánykoalíció március elején már elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében a nyugdíj összegének emelését már nem az inflációhoz mérten számítják. Petr Pavel elnök annak ellenére aláírta a törvényt, hogy jelezte, kétségei vannak az alkotmányossága kapcsán, és támogatta az ellenzékiek törekvését, hogy az alkotmánybíróság vizsgálja felül a jogszabályt. Az intézkedés értelmében sokkal kisebb mértékben emelik a nyugellátást júniustól.

Nyugdíjreform ellen máshol is tiltakoznak Európában. Franciaországban hetek óta tartanak az utcai demonstrációk és az összecsapások a rendfenntartókkal a nyugdíjkorhatár 64 évre emelése ellen. A dolgozók több napon is megbénították a közlekedést és a közműveket, sőt, az ország energiaellátása is veszélybe került, mindhiába. Emmanuel Macron elnök szerint a reformot az év végéig hatályba léptetik.

(vg.hu)