Nyolc ember holttestére bukkantak a kanadai hatóságok a határ közelében

Nyolc ember holttestére bukkantak a kanadai hatóságok a határ közelében

21:41 Április 1, 2023

Események 836 2 хвилини

Nyolc ember, köztük két gyermek holttestére bukkantak az amerikai határ közelében, a Szent Lőrinc-folyónál a kanadai hatóságok; közleményük szerint bevándorlók voltak, akik illegálisan akartak átkelni Kanadából az Egyesült Államokba – közölte szombaton a BBC News.

A rendőrségi közlemény szerint feltehetően egy Romániából és egy Indiából származó család tagjai vannak a halottak között.
A hatóságok csütörtökön hat holttestre, majd pénteken további két tetemre bukkantak a kanadai-amerikai határ melletti mocsaras régióban, Akwesasne-ban, Montrealtól mintegy 120 kilométerre nyugatra.
A rendőrök a csónakjával eltűnt Casey Oakest keresték a környéken, így akadtak rá a holttestekre. A 30 éves férfit nem találták meg.
Az akwesasne-i rendőrség tájékoztatása szerint az egyik elhunyt gyermek, aki még nem volt hároméves, kanadai útlevéllel rendelkezett, és a másik gyermek is kanadai állampolgár volt.
A két család feltehetően illegálisan próbált meg átjutni Kanadából az Egyesült Államokba – mondta el egy pénteki sajtótájékoztatón az akwesasne-i rendőrség illetékese. Mint hozzátette, a térségben, ahol a holttesteket találták, szerda éjszaka rosszak voltak az időjárási viszonyok.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök közleményében „szívszorító helyzetként” írta le a történteket. „Meg kell értenünk, mi történt, hogyan történt, és mindent el kell követnünk azért, hogy minimálisra csökkentsük az esélyét annak, hogy ez még egyszer megtörténjen” – hangsúlyozta.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei