karpat.in.ua

Még Lembergben is vannak árulók: börtönbe megy egy helyi lakos, mert Ukrajna orosz megszállására szólított

Egy lembergi lakos a közösségi oldalakon Ukrajna elfoglalására és létezésének megszüntetésére szólított fel, a felhívásai miatt több mint 5 évre rács mögé kerül – tájékoztatott hétfőn az rbc.ua hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Lemberg megyei főosztályának sajtóközleményére hivatkozva.

A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy az „orosz világ” lembergi illetőségű rajongója egy új állam létrehozásáról és a Szovjetunió ideológiájához való visszatérésről álmodozott. Azt akarta, hogy az oroszok foglalják el Ukrajnát, és hozzanak létre egy új államot, Ukrán Szövetségi Köztársaság néven annak egy részén.

Az illető az Ukrajnában betiltott Odnoklasszniki közösségi oldalon Oroszország teljes körű inváziójának a kezdete óta igazolta a megszállók bűncselekményeit. Emellett olyan anyagokat is közzétett, amelyekben negatívan szólt, és megalázó módon vélekedett a nyugat-ukrajnai megyék lakosairól, a helyi falusiakról és a zsidókról – közölte az ügyészség.

A lembergi lakost a büntetőtörvénykönyv három cikkelye alapján találták bűnösnek. Vagyonelkobzásra, valamint 5 és fél év börtönre ítélte a bíróság.

(vb/rbc.ua)