Madárinfluenza miatt halt meg egy nő Kínában

Madárinfluenza miatt halt meg egy nő Kínában

19:29 Április 12, 2023

Események 1258 3 хвилини

Українська

Három H3N8-as esetet észleltek Kínában 2022 óta, de ez az egyetlen, amely halálos kimenetelű volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a törzs nem terjed könnyen az emberek között, de további vizsgálatokra szólított fel.

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint egy nő meghalt H3N8-as madárinfluenzában Kínában, és ezaz első ismert emberi haláleset a madárinfluenza-törzs miatt.

A H3N8 2002 óta ismert, miután először észak-amerikai vízimadarakban jelent meg. Ismeretes, hogy lovakat, kutyákat és fókákat is megfertőz.

Most egy, a délkelet-kínai Guangdong tartományból származó 56 éves nő halt meg, aki még február 22-én betegedett meg. Március 3-án súlyos tüdőgyulladással kórházba került, majd március 16-án meghalt – közölte a WHO.

Bár az élőbaromfi-piacon való érintkezés okozhatta a fertőzést, „egyelőre nem világos, hogy mi a fertőzés pontos forrása, és hogy ez a vírus hogyan kapcsolódik más, állatokban keringő (H3N8) madárinfluenza-vírusokhoz” – közölte a WHO, további állat- és humán vizsgálatokra szólítva fel.

A tavalyi évben is volt két eset, amelyek közül az egyik betegnél súlyos betegség alakult ki, míg a másiknál enyhe megbetegedés volt. A WHO szerint valószínűleg mindkét érintett fertőzött baromfival való közvetlen vagy közvetett érintkezés során szerezte a fertőzést – közölte a The Guardian.

„Úgy tűnik, hogy ez a vírus nem képes könnyen terjedni emberről emberre, ezért az emberek között való terjedésének kockázata nemzeti, regionális és nemzetközi szinten is alacsonynak tekinthető” – közölte a genfi székhelyű szervezet.

Az emberi madárinfluenzás megbetegedések általában a fertőzött élő vagy elhullott baromfival, illetve a fertőzött környezettel való közvetlen vagy közvetett érintkezés következményei.

A WHO szerint az állatinfluenza-fertőzések a kötőhártya-gyulladástól vagy az enyhe influenzaszerű tünetektől kezdve a súlyos akut légúti megbetegedésekig vagy akár halálhoz is vezethetnek. Gyomor-bélrendszeri vagy neurológiai tünetekről is beszámoltak, de ezek ritkák – tette hozzá a szervezet.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei