karpat.in.ua

Házi őrizetbe helyezték Eva Kailit, az Európai Parlament korrupcióval vádolt volt alelnökét

Börtönből néhány napon belül házi őrizetbe kerül Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, a Katargate korrupciós botrány egyik főszereplője – írja a Politico a belga ügyészség közleménye alapján.

Kaili több mint négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, miután azzal vádolják, hogy társaival együtt pénzt fogadott el Katartól azért, hogy képviselje az arab országnak fontos ügyeket az Európai Parlamentben. A képviseleten felül Katar lobbitevékenységet is elvárt, ezért hajlandó volt busásan fizetni is: Kaili lakásán jelentős értékű pénzt találtak a rendőrök.

A volt alelnök mindent tagad, azonban az ügy egyik kulcsfigurája, az olasz Antonio Panzeri vádalkut kötött, és azt mondta a kihallgatásán, hogy kenőpénzért cserébe képviseltek külföldi érdekeket az Európai Parlamentben.

Eva Kailin kívül már az ügy összes gyanúsítottja házi őrizetben van, köztük élettársa, Franceso Giorgi is. Az ügyet bonyolítja Kailit a Politico szerint csak úgy engedték haza, hogy a férfinek más ingatlanban kell megvárnia a büntetőeljárás végét. Ez azért jelent komoly nehézséget – és ezért is váltott ki komoly vitát Kaili fogvatartása – mert a párnak van egy kétéves gyermeke is.

(hvg.hu)