Buszbaleset Indiában: 13 halott, 29 sérült

Buszbaleset Indiában: 13 halott, 29 sérült

08:51 Április 16, 2023

Események 1007 2 хвилини

Українська

Lesodródott az autópályáról és szurdokba zuhant egy busz India nyugati részén. A balesetben 13 ember – köztük legkevesebb 5 kiskorú – vesztette életét, valamint 29-en megsérültek – számolt be a liner.humathrubhumi.com-ra hivatkozva.

Egy magas rangú rendőrségi tisztviselő elmondta, hogy a busz hajnali 1 óra körül indult útnak, amelyen egy zenésztársulat tagjai utaztak, akik részt vettek egy rendezvényen Puna városában, a baleset pedig hajnali 4 óra 50 perc körül történhetett.

Majd hozzátette, hogy az utasok többsége huszonéves volt, s az elhunytak között egy hatéves kisfiú és egy tizenöt éves lány is van, míg a sebesültek közül legalább hatan kiskorúak, öt személy állapota pedig válságos.

Eknath Shinde, Maharashtra állam fő minisztere őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjai felé, miután meglátogatta a sebesülteket abban a három kórházban, ahová az incidenst követően szállították őket.

Majd arra kérte az orvosokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, illetve biztosítsák a szükséges ellátást az érintetteknek, s Amit Shah indiai belügyminiszter is támogatásáról biztosította őket.

(liner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei