karpat.in.ua

Őrizetbe vettek egy terrortámadás tervezésével gyanúsított csecsen csoportot Belgiumban

Hét személyt őrizetbe vettek a belga hatóságok csütörtök este több flandriai városban, akiket terrorista merénylet kitervelésével gyanúsítanak – számolt be a vrt.be hírportál a szövetségi ügyészség bejelentésére hivatkozva.

Az őrizetbe vett személyek a húszas éveikben járnak, csecsen származásúak, közülük hárman belga állampolgárok, és mindannyiban az Iszlám Állam terrorszervezet lelkes támogatói.

A hatóságok szerint a gyanúsítottak nem állapodtak meg konkrét célpontban, de több forgatókönyvet is átbeszéltek tervük véghezvitelével kapcsolatban. Az ügyészség nem közölte, hogy a fiataloknál a házkutatáskor találtak-e fegyvereket.

Az ügyészség szerint gyilkossági kísérlettel, terroristacsoport tevékenységében való részvétellel és terrortámadás előkészítésével emelhetnek vádat a fiatalokból álló csoport ellen. Eric Van Der Sypt, a szövetségi ügyészség munkatársa azt mondta, hogy rövid időn belül ez már a harmadik sejt, amely terrortámadást akart végrehajtani Belgiumban.

A támadásokban legalább 376 ember vesztette életét és több mint 2300-an megsebesültek. A férfi 2015 óta tartózkodik Belgiumban.

(Index)