Pakisztánban vesztegetés vádjával letartóztatták a volt miniszterelnököt (videó)

Pakisztánban vesztegetés vádjával letartóztatták a volt miniszterelnököt (videó)

08:31 Május 10, 2023

Események 1077 3 хвилини

Українська

A pakisztáni hatóságok kedden letartóztatták az ország volt miniszterelnökét, Imran Hánt.

A volt kormányfő vezette Pakisztáni Igazságosság Pártja (Tehrík-i-Inszáf) azt közölte, hogy Hánt Iszlámábádban, a legfelsőbb bíróságon tartóztatták le, ahova a vesztegetési ügyekkel kapcsolatos kihallgatásra érkezett.

Favvád Csódri, a párt szóvivője emberrablásnak nevezte a letartóztatást, és elmondta, hogy Hánt a bírósági teremből hurcolták el, majd belökték egy rendőrautóba.

A pakisztáni GEO TV hírcsatorna videófelvételein az látszik, amint a 72 éves politikust a biztonsági erők egy páncélozott jármű felé viszik, amely utána elhajtott vele.

A párt képviselői azonnal panaszt tettek a bíróságon és magyarázatot követeltek – közölte Csódri, hozzátéve, hogy a bíróság épületénél összecsapások robbantak ki Hán támogatói és a rohamrendőrök között.

A pakisztáni korrupcióellenes hatóságok névtelenséget kérő illetékesei azt mondták, hogy az országos elszámoltatási hivatal egy, az eddigi vádakhoz nem kapcsolódó korrupciós ügyben adott ki letartóztatási parancsot Hán ellen a múlt héten, aki azóta sem fizette ki az óvadékot.

A politikus ellen februárban adtak ki elfogatóparancsot a többi között pénzmosás és értékes állami ajándékok eltulajdonításának vádjával. Hánt tavaly áprilisban bizalmatlansági szavazással távolították el a miniszterelnöki posztról, amiről ő azt állítja, hogy egy amerikai összeesküvés eredményeképpen a hadsereg részvételével végrehajtott akció volt. Azóta több országos tüntetést szervezett, és előrehozott választások kiírását követeli, az ellen szóló vádakat pedig többször politikailag motiváltnak nevezte.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei