karpat.in.ua

Kokain a banánok között – ezúttal Görögországban

Banán közé rejtett kokainszállítmányra csapott le a görög rendőrség, az ügyben tíz embert letartóztattak – jelentették be kedden az érintett hatóságok.

A beszámoló szerint a rendőrség 105 kilogrammot foglalt le a drogból. A gyanúsítottakat – hét görög és három albán állampolgárt – azzal vádolják, hogy a kábítószert Dél-Amerikából Európába csempészték.

A gyanúsítottakat az amerikai drogellenes ügynökséggel (DEA) folyó együttműködés keretében fogták el az észak-görögországi Szaloniki kikötővárosában. Egy további gyanúsítottat még keresnek az ügyben.

A kábítószer egy ecuadori banánszállítmány közé volt rejtve egy konténerben, amelyet egy teherhajóról rakodtak ki napokkal korábban.

A hatóságok beszámolója szerint a gyanúsítottakat tetten érték, amint kipakolták a kábítószert a szállítókonténer üreges részeiből. A rendőrség tájékoztatása szerint a szállítmány Észak-Macedóniába indult volna tovább. Szaloniki az egyik legnagyobb átrakodóhelye a balkáni országok piacaira irányuló áruknak.

(MTI)