Elkapták a legnagyobb európai drogkartell vezetőit

Elkapták a legnagyobb európai drogkartell vezetőit

18:00 Május 12, 2023

Események 1530 2 хвилини

Minimum 7 tonna kokain illegális kereskedelmében vett részt az a tizenhárom férfi – az úgynevezett balkáni kartell tagjai –, akiket csütörtökön fogott el a szerbiai rendőrség az ország több városában végrehajtott, az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) összehangolt akciójában – közölte Ninoslav Cmolic, a szerbiai bűnügyi rendőrség vezetője.

A tájékoztatás szerint Európa legnagyobb drogkartelljének vezetőit fogták el Belgrádban, Szabadkán és Nagybecskereken.

A húsztagú banda többi tagja már börtönbüntetését tölti más európai országokban.

A bűnügyi rendőrség vezetője közölte: a kábítószert 2020-ban foglalták le Európa több országában, ahová Dél-Amerikából Afrikán keresztül érkezett a kokain.

Ninoslav Cmolic arra is rámutatott, hogy a balkáni kartell más kartellektől függetlenül működött, a csütörtöki akcióval voltaképpen az egész bűnbandát felszámolták, azt viszont még vizsgálják, hogy mely más csoportokkal állt kapcsolatban.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei