Merényletet követtek el a luhanszki belügyminiszter ellen

Merényletet követtek el a luhanszki belügyminiszter ellen

08:54 Május 16, 2023

Események 1242 2 хвилини

Українська

Merényletet kíséreltek meg a szakadár Luhanszki Népköztársaság belügyminisztere ellen. Igor Kornetet hétfőn robbantották fel, a támadásban rajta kívül még hatan sérültek meg Luhanszk város központjában.

A megbízott luhanszki vezető, Leonyid Paszecsnyik közlése szerint négyen súlyos állapotban vannak, köztük Kornet és egy 17 éves fiú is. Minden sérültet kórházba szállítottak – írja a RIA Novosztyi orosz hírportál.

A robbanás egy fodrászatban történt, a helyi tévécsatorna épülete mellett, alig ötszáz méterre a kormányzói épülettől.

Az Unian ukrán hírportál cikke szerint Kornetet intenzív osztályon ápolják, feltételezések szerint egy házilag készített bombával próbálhatták meg megölni a minisztert.

Kornet korábban az ukrán belügyminisztériumban dolgozott, de hamar átpártolt az oroszok oldalára, 2014-ben pedig máris a szakadár állam belügyére lett. Azóta alaposan bebiztosította magát, és részt vett abban a puccsban is, amellyel megdöntötték 2017-ben a szakadárok akkori katonai vezetőjének, Igor Plotnyickijnek a hatalmát. Moszkva végül Korneték oldalára állt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei