UNICEF: Több millió gyerek került veszélybe a Mocha ciklon után

UNICEF: Több millió gyerek került veszélybe a Mocha ciklon után

15:22 Május 17, 2023

Események 962 2 хвилини

Українська

Gyerekek és családok milliói életét, egészségét és megélhetését sodorta veszélybe Mianmarban és Bangladesben az országra a hét végén lecsapott Mocha ciklon – figyelmeztetett kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A szervezet kiemelte: bár a Mocha már elhagyta a két délkelet-ázsiai országot, még mindig nagy a földcsuszamlások kockázata, egészségügyi hatóságok pedig vízi úton terjedő betegségektől tartanak.

Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója rámutatott arra, hogy a ciklon éppen azokat a közösségeket sújtotta leginkább, melyek már korábban s „megtapasztalták a konfliktusok, a szegénység, a bizonytalanság, valamint a klímaváltozás okozta nehézségeket”.

Mianmarban több mint 16 millió embert – köztük 5,6 millió gyereket – érinthetett a ciklon és utóhatásai, elsősorban a nyugati Arakán államban és környékén.

Bangladesben, ahol a világ legnagyobb – és legzsúfoltabb – menekülttáborának számító Cox’s Bazar is található, egymillió, Mianmarból elmenekült rohingja muszlim, köztük 500 ezer gyerek kerülhetett a vihar útjába.

Bár a táboron a ciklon szeme nem söpört végig, a menekültek számára kiépített infrastruktúra megrongálódott.

Az UNICEF egyúttal bejelentette, további segélyszállítmányokat küld az érintett térségekbe.

A Mocha vasárnap ért partot Bangladesnél és Mianmarnál. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) felhívta a figyelmet arra, hogy már a ciklon okozta pusztítás előtt is mintegy hatmillióan szorultak humanitárius segítségre a térségben.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei