karpat.in.ua

Több száz embert evakuáltak az erdőtűzek miatt Spanyolországban

A kelet-spanyolországi Cáceres közelében található öt faluból elővigyázatosságból hétszáz embert evakuáltak a térségben tomboló erdőtűz miatt – közölték a hatóságok pénteken.

Az előzetes becslések szerint több mint 7500 hektárnyi, főként fenyvesekkel borított területet érint a természeti katasztrófa, amelyet szándékos gyújtogatás okozhatott.

„Aki elkövette, az nagyon jól tudta, hogy mit csinál, hogyan és mikor csinálja. Éjszaka, ami megnehezítette a gyors reagálást” – nyilatkozott Guillermo Fernández Vara, az extremadurai tartomány elnöke.

A Cadalso, Descargamaría, Robledillo de Gata és Ovejuela falvakból kitelepítettek egy részét környékbeli településeken szállásolták el, de sokan inkább rokonaiknál várják, hogy mikor térhetnek haza.

Közben újabb településeken kérték a lakosságot arra, hogy készüljenek otthonuk elhagyására, amennyiben nem sikerül megfékezni a lángokat.

Az oltásba a tűzoltók mellett a katonaság különleges egysége is bekapcsolódott, a levegőből helikopterek és repülőgépek is támogatják a mintegy négyszáz fős földi alakulatot. A munkálatokat azonban nagyban nehezíti az óránként 50 kilométeres erősségű szél.

Az Európai Erdőtűz-információs Rendszer (EFFIS) adatai szerint Spanyolországban idén már 66 ezer hektárnyi zöld területet érintettek az erdőtüzek.

Tavaly 310 ezer hektárt emésztettek fel a lángok, több mint háromszor annyit, mint egy évvel korábban.