karpat.in.ua

Meghozták az eddigi legsúlyosabb ítéletet a Capitolium ostromának ügyében

Tizennyolc év börtönre ítélték a 2021-es capitoliumi ostrom egyik fő vádlottját, Stewart Rhodest. A férfi az Oath Keepers szélsőjobboldali szervezet alapítója, a bíróság zendülésre való szervezkedés vádjában találta bűnösnek. A csoport floridai szervezetének vezetőjét, Kelly Meggset 12 évre ítélték, írja a BBC.

Rhodes az iratok szerint az ostromkor be sem ment be a Capitoliumba, kintről szervezte az épület megrohamozását.

Az ítéleténél a férfi nem tanúsított megbánást, azt mondta, ő egy „politikai fogoly”.

2021. január 6-án az Egyesült Államokat megrázó, a világot pedig megdöbbentő szürreális jelenetek játszódtak le Washingtonban. A tömeg Donald Trump nagygyűléséről a törvényhozás épülete elé vonult, ahol a volt elnök alaptalan vádjait ismételgették, miszerint a 2020-as választást elcsalták. Sokan azt is skandálták, hogy „akasszátok fel Mike Pence-t!”.

    A Capitolium elleni támadásban vagy annak következtében összesen öt ember halt meg, a tömeg mintegy 140 rendőrtisztet bántalmazott. Az ügyészség a zavargásokban való részvételért mintegy ezer ember ellen emelt szövetségi bűncselekmény miatt vádat. Csaknem ötszáz vádlottat már elítéltek, és több mint felük börtönbüntetést kapott. Az eddigi legsúlyosabb ítéletet most Stewart Rhodes kapta.

    Forrás