A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a bírót, aki ittasan halálos balesetet okozott Kijevben

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a bírót, aki ittasan halálos balesetet okozott Kijevben

13:53 Május 28, 2023

Események 972 5 хвилин

Українська

A bíróság megelőző intézkedésként elrendelte Olekszij Tandirnak, a Kijev megyei Makarivi Kerületi Bíróság vezetőjének az őrizetbe vételét óvadék letételének lehetősége nélkül, miután a gyanú szerint péntek éjszaka Lexus személygépkocsijával ittas állapotban Kijevben elütött egy szolgáltban lévő 23 éves katonát, aki a helyszínen életét vesztette – számolt be a Szuszpilne tévécsatorna az internetes honlapján.

A jelentés szerint Tandirt csaknem két hónapra – 2023. július 21-ig – vették őrizetbe. Ezt megelőzően a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács beleegyezett, hogy Tandirt őrizetben tartsák

A gyanúsított ügyvédje a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács ülésén kijelentette, hogy Tandir valóban megtagadta a helyszíni alkohol- és kábítószer-befolyásoltság vizsgálatát, később azonban önként adott vizeletet és ujjlenyomatokat. Állítása szerint a nyomozók azért döntöttek a mintavételek megismétlése mellett, mert a korábbiak állítólag „nem feleltek meg az előre meghatározott minősítéseknek”.

Andrij Dankov, a kijevi városi ügyészség ügyésze ugyanakkor megjegyezte, hogy a bíró az első percektől fogva akadályozta a nyomozást, nem tett tanúvallomást a balesetről, csak arra panaszkodott, hogy „ismeretlenek katonai egyenruhában erőszakot alkalmaztak vele szemben”. Csak 18 óra elteltével tudtak vért venni a gyanúsítottól – tette hozzá.

Tandir autójában egy félig üres üveg whiskyt is találtak. A bíró azt állította, hogy a tragédia estéjén nem ivott belőle. Olekszij Melnik, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács tagja megjegyezte, hogy a bíró nem csökkentette a sebességét, amikor a kijevi Beresztejszkij sugárúti ellenőrzőponthoz közeledett.

Tandir kijelentette, hogy nem tagadja érintettségét, és bocsánatot kér az elhunyt családjától és a társadalomtól. Elmondása szerint szeretne együttműködni a nyomozásban, és kész megbűnhődni, ha bűnössége bebizonyosodik. Elmondása szerint a stressz miatt nem tett vallomást. Rosszul is érezte magát, mert egy katona állítólag arcon ütötte – tette hozzá.

Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) közlése szerint a bíró május 26-án éjfél körül autójával elgázolta a Nemzeti Gárda egyik katonáját. A baleset következtében a nemzeti gárdista a helyszínen belehalt sérüléseibe. A bírót őrizetbe vették. Megtagadta, hogy egészségügyi intézményben vizsgálják ki az ittas állapotát. A hatóság intézkedett, hogy a bírótól erőszakkal vegyenek biológiai mintákat. A szükséges igazságügyi szakértői vizsgálatokat már meghatározták.

A DBR büntetőeljárás keretében előzetes nyomozást indított a közúti közlekedés biztonsága vagy a közlekedés szabályainak a sértett halálát okozó megsértése miatt alkoholos, kábítószeres vagy egyéb bódult állapotban Ukrajna büntetőtörvénykönyve 286-1. cikkelyének 3. része alapján. A cikkely szerint a vétkes elkövető 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az eljárás irányítását a kijevi városi ügyészség végzi.

A bűnüldöző szervek egyik munkatársa a médiának elmondta, hogy az elhunyt Vadim Bondarenko a Nemzeti Gárda katonája volt, 23 éves, és Cserkasziból származott. A férfi után három hat éven aluli kisgyermek maradt, az egyik egy évesnél fiatalabb. Az életét vesztett nemzeti gárdista apja és testvére is katona. Az apa jelenleg Bahmut közelében harcol.

(vb/hromadske.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei