Távollétében is börtönbüntetésre ítélték Salvador volt elnökét

Távollétében is börtönbüntetésre ítélték Salvador volt elnökét

08:30 Május 30, 2023

Események 893 3 хвилини

Távollétében 14 év börtönbüntetésre ítélték Salvadorban a bűnözői csoportokkal való kapcsolattartással és hivatali kötelességei megszegésével vádolt Mauricio Funes volt elnököt, egykori védelmi miniszterét, David Munguía Payést pedig 18 év szabadságvesztéssel sújtották – közölte hétfőn a latin-amerikai ország főügyészségének hivatala.

„Bizonyságot szereztünk arról, hogy ez a két volt tisztségviselő, akinek kötelessége lett volna megóvni a salvadoriakat, bűnszervezetek tagjai módjára megalkudtak választási szívességekért”– jelentette ki Rodolfo Delgado főügyész a Twitteren.

Funes tagadja a bűnszervezetekkel folytatott tárgyalásokat, illetve azt is, hogy bármiféle előnyhöz juttatta volna a bűnözők vezetőit.

Munguíát 2020-ban vették őrizetbe bűnszövetségben való részvétel és a 2012–2014-ben bűnszervezetekkel kialkudott tűzszünethez köthető más bűncselekmények gyanújával. Az ügyészség szerint a bűnszervezetekkel folytatott tárgyalások célja az volt, hogy mérsékeljék a gyilkosságok számát az országban, cserébe a bandák börtönökben raboskodó vezetői kedvezőbb elbírálásban részesülnek.

Funes jelenleg Nicaraguában él

A 2009-től 2014-ig hatalmon volt Funes jelenleg Nicaraguában él, és 2019-ben megszerezte a nicaraguai állampolgárságot is. A nicaraguai alkotmány értelmében az ország állampolgárait nem lehet kiadni külföldre. A vonatkozó salvadori törvényeket tavaly változtatták meg, hogy lehetőség legyen a büntetőeljárásokat a vádlott távollétében is lefolytatni.

A salvadori legfelsőbb bíróság 2015-ben terrorszervezetnek minősítette a bűnszervezeteket.

Nayib Bukele hivatalban lévő elnököt szintén azzal gyanúsították meg, hogy bűnszervezetekkel tárgyal.

2021 decemberében az amerikai pénzügyminisztérium azt állította, hogy Bukele kormánya titokban megbeszéléseket folytat a közép-amerikai ország hírhedt bandáival, hogy azok vezetői előnyökhöz jussanak cserébe az erőszakhullám megfékezéséért és az államfő pártjának juttatott politikai támogatásért.

A legutóbbi fegyvernyugvás 2022 márciusában omlott össze, amikor a bandák egy nap alatt 62 embert gyilkoltak meg. Bukele erre „háborút” hirdetett a bandák ellen, rendkívüli állapotot vezetve be, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok letartóztatási parancs nélkül is őrizetbe vegyék a gyanúsítottakat. Emellett számos alapjogot, köztük a gyülekezési jogot is felfüggesztették. A kormány továbbá a korábbi kilencről negyvenöt év szabadságvesztésre szigorította a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetési tételét.

Tavaly március óta már több mint 63 ezer embert tartóztattak le.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei