karpat.in.ua

Meghibásodott tartályhajó okozott fennakadást a Szuezi-csatornán

Az ABC News jelentése szerint az egyiptomi Szuezi-csatorna szóvivője számolt be arról, hogy egy nyersolajat szállító tartályhajó vasárnap meghibásodott, melynek következtében kis időre megzavarta a forgalmat. A tartályhajó a Szuezi-csatorna egysávos szakaszán hibásodott meg, ám szerencsére relatíve gyorsan sikerült orvosolni a problémát.

George Safwat, az egyiptomi Szuezi-csatorna hatósági szóvivője megosztotta, a máltai zászló alatt közlekedő Seavigour névre keresztelt tartályhajó a csatorna 12 kilométeres szakaszán szenvedett technikai meghibásodást, mely a Földközi-tenger irányából a Vörös-tenger irányába haladt.

Oszama Rabei admirális, a Szuezi-csatorna hatósági vezetője egy helyi televíziónak adott telefonos interjúban elárulta, a tartályhajó meghibásodása miatt a mögötte haladó 8 hajó áthaladását zavarta meg. Pár órával később azonban már arról jelentett, hogy a közlekedés helyreállt, miután 3 vontatóhajó a kétsávos szakaszra húzta ki a tartályhajót.

A hajó legénysége jelenleg is a probléma megoldásán dolgozik, ám ennél több részletet nem kívántak közölni az illetékes hatóságok. Ez a vasárnapi volt a legutóbbi incidens, amikor egy hajó elakadását jelentették a globálisan is létfontosságú vízi úton.

Mint ismert, a közelmúltban számos hajó zárta el rövid időre a csatornát hasonló problémák miatt, s ahogy arról korábban is beszámoltunk, 2021 márciusában a panamai zászló alatt közlekedő Ever Given, egy gigantikus konténerszállító hajó ütközött a partnak az egysávos szakaszon, ezzel hat napra megakasztva a forgalmat és a globális kereskedelmet.

Forrás