Az ukrán fegyveres erők védekezésből támadásba mentek át Bahmut irányában – Maljar

Az ukrán fegyveres erők védekezésből támadásba mentek át Bahmut irányában – Maljar

15:07 Június 7, 2023

Események 1792 2 хвилини

Українська

Az ukrán hadsereg Bahmut irányában védekezésből támadásba ment át, az elmúlt nap során különböző területeken 1100 méternyi előrehaladás történt – közölte szerdán Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Maljar azt írta, hogy az ukrán védők 200 métertől 1100 méterig haladtak előre Bahmut irányában a front különböző szakaszain az elmúlt nap során. Mint megjegyezte, a megszállók védekezésbe mentek át, és igyekeztek megtartani állásaikat. Azt is jelezte, hogy az oroszok védelem céljából vonják ki ez irányú tartalékaikat a hátországból. „A Wagner-zsoldosok néhol a hátsó egységekben maradnak. Jelenleg az Oroszországi Föderáció reguláris hadserege harci műveleteket hajt végre, légideszant rohamegységeket vonultat fel” – mutatott rá.

A helyettes védelmi miniszter kifejtette, hogy az ukrán fegyveres erőknek az előkészített erődítéseknek köszönhetően sikerül megtartani a védelmet Bahmut irányában. „Az egész környező térség tulajdonképpen egy erődített terület. Az erődítéseket csapataink és a helyi katonai adminisztráció erői előre elkészítették. Kapitális létesítmények” – tette hozzá Hanna Maljar.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei