Késsel akartak eltéríteni egy teherhajót

Késsel akartak eltéríteni egy teherhajót

19:57 Június 10, 2023

Események 1054 3 хвилини

Olasz különleges erők rohamoztak meg egy Törökországból Franciaországba tartó teherhajót, miután mintegy 15 késsel felfegyverkezett migráns a hajó eltérítésére tett kísérletet.

A migránsok – akik többsége Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett –, észrevétlenül lopakodtak fel a Galatea Seaways nevű teherhajóra, abban a reményben, hogy Európába jutnak. A török zászló alatt közlekedő, járművek szállítására tervezett hajó 22 fős legénységgel június 7-én indult el a törökországi Topçularból, és a dél-franciaországi Sète felé tartott – közölte a sajtóval az olasz védelmi minisztérium.

Az ANSA hírügynökség értesülései szerint a fedélzetre érve azonban a potyautasokat a legénység felfedezte, akik ezt követően késekkel megpróbálták túszul ejteni a matrózokat.

A hajó kapitányának sikerült rádión segítséget kérnie, Törökország ezt követően jelentette az esetet az olasz hatóságoknak, mivel a hajó már az olasz partok közelében járt.

A hétórás katonai művelet után a különleges erők visszaszerezték az irányítást a hajó felett, és letartóztatták az elkövetőket, akik közül néhányan elbarikádozták magukat a hajó rakterében. A haditengerészet két helikoptere, valamint a parti őrség és a pénzügyőrség hajói is részt vettek a műveletben.

„A hajót már visszafoglalták a hatóságok, és teljes, 22 fős legénység már biztonságban van” – tette hozzá az olasz minisztérium.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei