karpat.in.ua

Életfogytiglanit kapott a palágykomoróci gyerekgyilkos

Életfogytiglanig tartó börtönbüntetést kapott az a férfi, aki 2021. október 2-án kegyetlenül végzett mostohalányával, testvérét pedig megsebesítette. Az eset az ungvári járási Palágykomorócon történt – közölte a megyei ügyészség.

„Az ügyész a bírósági tárgyaláson bebizonyította, hogy a gyanúsított és felesége között vita alakult ki, melynek a gyerekek is szemtanúi voltak. A férfi 10 éves mostohalánya is szemtanúja volt az anya és a mostohaapa veszekedésének, megpróbálta elkerülni a konfliktust, ás úgy döntött, elhagyja a házat. A férfi azonban utolérte, berángatta az épületbe, majd ittas állapotban legalább 75 ütést mért rá, ami végzetesnek bizonyult. Továbbá a mostohaapa könnyű testi sérülést okozott a nő másik, 5 éves lányának is” – áll a jelentésben.

A hatóságok elmondták, hogy a 10 éves gyermek bántalmazása után az anya nem tett semmit annak megmentéséért. A nő ellen a vádemelés jelenleg is folyik, kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.

„A tárgyalás során a gyanúsított tagadta a gyilkosság elkövetését. Megállapítást nyert, hogy a férfit korábbi házasságában családon belüli erőszak miatt már vonták felelősségre” – derül ki a tájékoztatóból.

Az életfogytig tartó börtönbüntetés mellett a tettest 100 000 hrivnya erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezték.

Az ítélet nem jogerős, lehetőség van fellebbezésre. A gyanúsított továbbra is őrizetben van.