Bíróság elé áll az az állami nyilvántartó, aki Ungváron 1,4 hektár kommunális földterületet adott át jogellenesen magántulajdonba

Bíróság elé áll az az állami nyilvántartó, aki Ungváron 1,4 hektár kommunális földterületet adott át jogellenesen magántulajdonba

20:10 Július 8, 2023

Események 1317 3 хвилини

Українська

Az Nemzeti Rendőrség Kárpátaljai Főosztályának nyomozói befejezték az előzetes nyomozást egy ungvári telek kommunálisból magántulajdonba való adása ügyében. Egy 39 éves, técsői járási állami nyilvántartót azzal vádolnak, hogy jogellenesen vitt be információt az elektronikus rendszerbe.

A közelmúltban Nemzeti Rendőrség Kárpátaljai Főosztályának nyomozói újabb esetet tártak fel, amelynek során egy kommunális tulajdonban lévő telket jogellenes magántulajdonba adtak át. Egy 1,4 hektáros földterületről van szó, amely az ungvári Szlavjanszka rakpart közelében található.

A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy a bűncselekmény egyik kulcsszereplője egy 39 éves, técsői járási tisztviselő.

Állami nyilvántartóként a nő jól tudta, hogy az általa feldolgozott dokumentumok hamisak. A földárverésről szóló vagy a bírósági határozatot tartalmazó dokumentum csomag hiányossága ellenére regisztrálta az információkat az állami nyilvántartásban a kommunális tulajdonjog megszűnéséről. A jogellenes cselekmény eredményeként Ungváron egy 1,4 hektárnyi földterület egy magánvállalkozás tulajdonába került.

A kárpátaljai rendőrség nyomozói a Biztonsági Szolgálat operatív támogatásával intézkedések sorát hajtották végre, melynek eredményeként bizonyítékokat gyűjtöttek a gyanúsított részvételére a bűncselekményben. A nyomozók az elkövetőről összegyűjtött információi alapján a megyei ügyészség eljárási vezetésével büntetőeljárást indítottak Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 362. cikkelye alapján.

A rendőrség már elkészítette a vádiratot és átadta a bíróságnak. A fent említett cikkely értelmében az állami nyilvántartót 6 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti és 3 éves eltiltás a közügyektől, számolt be Nemzeti Rendőrség kárpátaljai főosztályának kommunikációs osztálya.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei