Irán meglőtte saját hajóját, halottak is vannak

Irán meglőtte saját hajóját, halottak is vannak

13:51 Május 11, 2020

Események 2870 3 хвилини

Irán egy hétvégi hadgyakorlaton saját hajóját találta el. Egy kísérőhajót talált el az iráni hadsereg rakétája a célpont helyett az Ománi-öbölben tartott hét végi hadgyakorlaton.

Legkevesebb 19 matróz meghalt, többen megsebesültek, adta hírül az iráni állami televízió hétfőn. Más hírforrások több halottról tudósítanak. Értesülések szerint a kísérőhajó túl közel volt a célponthoz.

A baleset a Teherántól mintegy 1270 kilométerre délkeletre fekvő Dzsászk kikötőváros mellett történt.

Egy helyi kórház tájékoztatása szerint a legénység 12 tagját szállították be, három másik tengerész könnyebben megsebesült, közölte az IRNA állami hírügynökség.

A Konarak nevű, 2018-ban felújított, holland gyártmányú 40 tonnás kísérőhajót 1988 állították hadrendbe, feladata rakéták célpontjainak vízre bocsátása volt.

Irán rendszeresen hajt végre hadgyakorlatokat a Hormuzi-szoroshoz közeli térségben. Az állami média csak ritkán tudósít a hadgyakorlatok során bekövetkező kudarcokról, így a mostani hír elemzők szerint súlyos balesetre utalhat.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei