Robbantásos merényletet követtek el egy busz ellen, többen meghaltak

Robbantásos merényletet követtek el egy busz ellen, többen meghaltak

18:13 Augusztus 9, 2023

Események 940 2 хвилини

Українська

Robbantásos merényletet követtek el szerdán egy személyszállító busz ellen Szomáliában, legalább hatan meghaltak, 12-en megsebesültek – jelentette a szomáliai állami hírügynökség hatósági forrásokra hivatkozva.

A merényletet a főváros, Mogadishu közelében követték el, a Qoryoley és Marke körzetet összekötő úton – közölte Alsó Shabelle régió kormányzója, Mohamed Ibrahim.

A támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.

Szomáliában rossz a biztonsági helyzet, elsősorban az al-Kaidának hűséget fogadó al-Shabaab terrorszervezet miatt, mely évek óta harcol Szomália központi kormánya ellen, hogy az iszlám törvénykezés (saría) szigorú értelmezésén alapuló saját uralmát megteremtse. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai és civil célpontok ellen a fővárosban is.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei