Dél-Koreában több százan tüntettek a fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedése ellen

Dél-Koreában több százan tüntettek a fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedése ellen

20:25 Augusztus 13, 2023

Események 1570 3 хвилини

Több százan tüntettek Szöulban helyi idő szerint szombaton a japán kormány terve ellen, mely szerint a sérült fukusimai atomerőműben felgyülemlett radioaktív vizet kezelés után a Csendes-óceánba engednék – írta az MTI.
Tokió úgy tervezi, augusztus végén kezdi meg a fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedését. Jóllehet az elképzelést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), valamint az ügyben Japánba látogató dél-koreai szakértői delegáció is jóváhagyta,

A tiltakozók attól tartanak, hogy a víz súlyosan károsítja a tengeri élővilágot.

Helyszíni beszámolók szerint az emberek „Nukleáris energia? Köszönjük, nem!”, illetve „Védjük meg a Csendes-óceánt!” feliratú táblákkal vonultak, a sajtónak nyilatkozó egyik aktivista pedig azt mondta, a radioaktív anyagok előbb-utóbb nyomot hagynak a tengeri ökoszisztémán.

A tokiói terv ellen Japánban is sokan tiltakoznak, főként a halászok, akik attól tartanak, hogy a lakosság félelmei miatt nem fogják tudni eladni a kifogott halakat.

A kínai kormány szintén több alkalommal tiltakozott Tokiónál az ügyben, és egyebek között elhamarkodottnak nevezte a NAÜ értékelését.

A tisztított víz óceánba engedése várhatóan szóba kerül Joe Biden amerikai, Jun Szogjol dél-koreai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök jövő heti találkozóján is.

Az atomerőmű katasztrófáját 2011. március 11-én földrengés és az azt követő szökőár okozta. A tönkrement reaktorok hűtéséhez azóta is vízre van szükség. A szennyezett víz tárolása azonban jó ideje problémát jelent, ezért tervezik a kezelt hűtővíz Csendes-óceánba engedését.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei