Hivatalos vizsgálat nem indult, de már házi őrizetben Armageddon tábornok

Hivatalos vizsgálat nem indult, de már házi őrizetben Armageddon tábornok

18:11 Augusztus 16, 2023

Események 709 3 хвилини

Szergej Szurovikin tábornok vezetői szerepét megszüntették az orosz–ukrán háborúban és főtiszt egyfajta háziőrizetben van az orosz biztonsági erőkkel jó kapcsolatokat ápoló VChK-OGPU blog szerint. A tábornok nem hagyhatja el a lakását, ám vendégeket – köztük beosztottait – fogadhat a blog szerint.

A brutális taktikai lépései miatt Armageddon tábornok névre keresztelt katona Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér zendülése óta nem jelentkezett a nyilvánosság előtt, miután sajtóértesülések szerint előre tudhatott a lázadásról. Ezt többek között arra alapozzák, hogy korábban Szíriában jó kapcsolatokat alakított ki Prigozsinnal, amikor Bashar Asszád mellett az orosz reguláris hadsereg és a Wagner-csoport is beavatkozott a szíriai polgárháborúba.

A VChK-OGPU szerint ugyanakkor hivatalos vizsgálat nem indult az ukrajnai háború alatt egy időre a harcoló csapatok főparancsnoki posztját is betöltő Szurovikin ellen, ám a tábornoknak azt javasolták, hogy maradjon a radar alatt.

A blog szerint sorsáról csak egy ember dönthet, aki az idő múlásával egyre inkább lenyugodhat.

Armageddon tábornok jövője ezek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök kezében van – írja a Politico.

A blog értesülései azután jelente meg, hogy Viktor Szobolev, egykori orosz altábornagy, jelenleg pedig Duma-képviselő arról beszélt a News.ru-nak, hogy Szurovikin ukrajnai parancsnoki megbízatását megszüntették, ugyanakkor a későbbiekben a tábornok a hadsereg hasznára lehet, ha nem találnak súlyos kihágásokat. A Kreml a Prigozsin-puccs óta nem tett közzé hivatalos állásfoglalást a tábornok holléte kapcsán.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei