karpat.in.ua

Egy baleset miatt négy hegymászó meghalt Mexikó legmagasabb hegyén

Négy mexikói hegymászó vesztette életét egy balesetben, amely Mexikó legmagasabb hegyén, a Pico de Orizabán történt – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Puebla állam polgári védelmi hivatalának tájékoztatása szerint a négy hegymászó lezuhant az 5675 méter magas vulkáni hegyről. A mászók közül ketten a szomszédos államból, Veracruzból érkeztek, az egyik elhunyt pedig Pueblában élt. A hegycsúcs a két állam határán magasodik.

A hatóságok által közzétett fotókon látható, amint a mentők megpróbálnak lejutni az életüket vesztett hegymászókhoz. A mexikói hegycsúcson nem ritkák a balesetek, és 2015 óta a hegyen megfordult hegymászók és hegyi mentők már legkevesebb három mumifikálódott holttestet is találtak a hóban. A hatóságok szerint ők voltak azok a hegymászók, akiket 1959-ben egy lavina sodort el.

2018-ban a mexikói amerikai nagykövetség jelentette, hogy a követség egyik tagja szintén a hegyen, mászás közben vesztette életét. 2017 novemberében egy amerikai hegymászó meghalt, hét további hegymászót viszont sikerült megmenteni a hegyen.

(MTI)