Talicskán tolta el a zsákmányt egy magyar betörőbanda (videó)

Talicskán tolta el a zsákmányt egy magyar betörőbanda (videó)

18:33 Május 15, 2020

Események 4746 3 хвилини

A szigetszentmiklósi nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak ki egy dunavarsányi házból.

A betörők 2019. december 29-ről 30-ra virradó éjszaka Dunavarsányban átmásztak egy ház hátsó kerítésén, félretoltak egy üveglapot, így bejutottak a teraszra, ahol felfeszítették a hálószoba ablakának redőnyét, és betörték az üveget. A házban volt idejük körülnézni, szinte mindent vittek, ami mozdítható volt, még azt is, ami elsőre nem – közölte a rendőrség oldalán.

A falból két lemezszekrényt is kitéptek, majd szállítóeszköz után néztek. A kiszemelt házhoz ugyanis előzőleg gyalog érkeztek, ezért dolguk végeztével magukhoz vettek egy gyerek talicskát, felpakolták rá a több mint félmázsás holmit, majd eltolták az éjszakába. A háztól nem messze szétverték a lemezszekrényeket, kiürítették, majd elmenekültek az összesen közel 50 millió forintot készpénzzel, nagy értékű karórákkal, arany ékszerekkel, személyes iratokkal – tette hozzá a rendőrség.

A nyomozók nyomkövető kutya és térfigyelő kamerák segítségével keresték az elkövetőket.

A nyomozás május 12-én hozott jelentős eredményt, a tetteseket azonosították és elfogták. Két Pest megyei férfit, a 41 éves D. Ferencet és a 22 éves Gy. Ferencet előállították és őrizetbe vették. A bandához tartozó harmadik azonosított társuk, a 49 éves Gy. Endre jelenleg egy időközben elkövetett bűncselekmény miatt letartóztatásban van. A nyomozók a gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak, a betörésből zsákmányolt ékszerek és pénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

Kihallgatásán mindhárom gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, de lopás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellenük.

(police.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei