Drogtúladagolásba halt bele egy 1 éves kisfiú New Yorkban

Drogtúladagolásba halt bele egy 1 éves kisfiú New Yorkban

10:22 Szeptember 21, 2023

Események 1540 3 хвилини

Українська

Három másik gyereket kórházba szállítottak, miután a bronxi bölcsődében narkotikummal fertőződtek. Két embert letartóztatott a rendőrség.

Az egy éves Nicholas Dominici alig egy hetet töltött a bölcsődében, majd kábítószer-túladagolásban meghalt. A bölcsőde átkutatása során kiderült, hogy a kiságy matraca alatt rejtegették a fentanilt, ami az egyik legerősebb szintetikus kábító fájdalomcsillapító. A kisfiú feltehetően a délutáni alvás közben minden nap belélegezte a kábírószert. Három másik gyereket kórházba szállítottak, akik feltehetően szintén belélegezték a fentanilt. Az egyikük még csak 8 hónapos.

A rendőrség két embert tartóztatott le kábítószerrel való visszaélés és gyilkosság vádjával. Egyikük a bronxi bölcsőde tulajdonosa, Grei Mendez, másik a bérlő, Carlisto Avecedo Brito. A manhattani ügyész, Damien Williams azt mondta, az ügyészség szerint a vádlottak megmérgeztek négy csecsemőt, egyet meg is öltek közülük, mert kábítőszer-kereskedelemre használták a bölcsődét.

Kábítószer-kereskedelmi központ a bölcsődében
A házkutatás során egy kilogramm fentanilt találtak az egyik kiságy matraca alatt, ahol a gyerekeket altatták. Ezen kívül a rendőrök találtak a kábítószer összenyomásához és csomagolásához használt eszközt is.

„Egy bölcsődében a gyerekeknek biztonságban kellene lenniük és nem drogokkal körülvéve, ami megöli őket egy pillanat alatt” – Damien Williams ügyész.
A rendőrség szerint a felfedezett drog mennyisége akár 500 ezer ember megölésére is elegendő lenne. A házban lévő biztonsági kamerák felvétele szerint, amikor a tulajdonos, Grei Mendez észrevette, hogy a gyerekek nincsenek jól, előbb felhívta a férjét, majd utána a mentőket. A férfi ezek után két tele bevásárlószatyorral távozott az épületből a hátsó kijáraton. Grei Mendez letartóztatása előtt körülbelül 20 ezer üzenetet törölt a telefonjáról, ám ezeket később a szakemberek visszaállították. A mentők néhány perccel később érkeztek.

A férjet a rendőrség még keres. Grei Mendez ügyvédje szerint a vádlott nem tudta, hogy kábítószert rejtegetnek a bölcsődéjében.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei