Bandaháború állhat a svéd lakásrobbantások háttérben

Bandaháború állhat a svéd lakásrobbantások háttérben

09:07 Szeptember 27, 2023

Események 2069 3 хвилини

Українська

Két nagy erejű robbanás történt Svédországban hétfőn késő este és kedd reggel, lakásokat rongált meg a detonáció és legalább három ember megsérült. A robbanás hátterében bandaháború állhat.

Hétfőn késő este Stockholm egyik külvárosában, Hasselbyben történt robbanás, kedden reggel pedig a fővárostól délnyugatra található Linköpinget rázta meg egy hatalmas detonáció, mely egy háromszintes épület homlokzatát is leszakította.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy a robbantások kapcsolatban álltak-e egymással. Az Expressen című lap viszont úgy értesült, hogy mindkét robbantás összefüggésben áll a bűnbandák között zajló háborúval, amely egyre nagyobb probléma Svédországban.

 A lap szerint most két rivális banda csapott össze, egyiket egy svéd-török kettős állampolgár vezeti, aki egykori helyettesével harcok a befolyásért.

A rendőrség közölte, hogy az érintett linköpingi városrész lakóit egy közeli sportlétesítménybe evakuálták, Hasselbyben pedig három embert szállítottak kórházba, az állapotuk egyelőre nem ismert. A robbantásokkal kapcsolatban senkit sem tartóztattak le.

Svédországban évek óta tart a fegyver- és kábítószer-kereskedelem uralmáért folyó bandaháború. A bűnbandák közötti összetűzések egyre nagyobb problémát jelentenek: megnőtt az autóból lőfegyverrel elkövetett, a pokolgépes és a kézigránátos támadások száma is. Ebben az évben eddig 261 lövöldözés történt, ezekben 36 ember vesztette életét és 73 sebesült meg.

Szeptember elején egy Stockholm melletti erdőben egy 13 éves fiút találtak, akivel fejlövés végzett. Lisa dos Santos svéd ügyész a halálesetet a „bűnbandák közötti kíméletlen erőszak” dermesztő példájának nevezte.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei