karpat.in.ua

Nagyszőlősön megvertek, kiraboltak és – valószínűleg – vízbe fojtottak egy fiatalembert

A kárpátaljai rendőrség egy nagyszőlősi eltűnt fiatalember ügyében nyomoz. Azokat a személyeket, akik megtámadták az említett személyt, már sikerült azonosítani. Az eltűnt keresése továbbra is folyik.

A 29 éves fiatal eltűnéséről a napokban érkezett bejelentés a hatóságokhoz. A nyomozás során kiderült, hogy a történtekhez két helyi személynek is köze lehet, akik konfliktusba keveredtek az áldozattal eltűnésének éjszakáján. A tettesek megverték a férfit, ellopták mobiltelefonját, majd eladták.

A gyanúsítottak a vallatás során elmondták, hogy az áldozat fegyverrel fenyegette őket. Ezt követően dulakodásba kezdtek, bántalmazták az eltűntet, majd pedig az utcán hagyták. A tettesek kis idő múlva visszatértek a helyszínre, betették a nagyszőlősi fiatalembert egy jármű csomagtartójába, elvitték a folyópartra, újra megverték, s otthagyták.

Az eltűnt keresése továbbra is folyik, melyben mind a tűzoltóság, mind pedig a rendőrség speciális egysége is részt vesz – közölte a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.